
Így takarékoskodj a vízzel 4 egyszerű lépésben: a vízszámlád is kevesebb lesz
A fenntartható vízjövő két szabálya: használj kevesebbet, szennyezz kevesebbet!


A Föld keletkezése óta ugyanaz a vízmennyiség áll rendelkezésre, nem keletkezik újabb víz, miközben a népesség az elmúlt száz évben megháromszorozódott. Nagyon fontos, hogy a víz körforgását az emberiség ne terhelje olyan szennyeződésekkel, amelyeket nem tud kezelni, mert az egészséges ökoszisztémához tiszta vízre van szükség.
Ma már számos kezdeményezéssel találkozhatunk a csomagolásmentes áruktól a műanyagmentes hónapig, azonban két fő szabályt be kell tartani az év minden napján: használj kevesebbet, szennyezz kevesebbet! Ez egyben a válasz arra, hogy mit tudunk tenni egyéni szinten nap mint nap azért, hogy biztosítsuk a fenntartható vízjövőt.
Előzzük meg a globális vízválságot!
Az év legfontosabb hazai diplomáciai eseménye, az idén október 15-17. között sorra kerülő Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 legfőbb témája a globális vízválság megelőzése, illetve az annak hatásaihoz való alkalmazkodás lehetőségeinek feltérképezése, ezen belül is a sok víz, a kevés víz és a szennyezett víz problémájának lehetséges megoldásainak beazonosítása lesz.

Hiszen a vízválság ma már nem csak a távoli, fejlődő országokat érinti, hanem valamelyik formájában minden országban jelen van. Itt az idő a cselekvésre egyénileg is! De vajon mit tehet egy hétköznapi az ember azért, hogy a helyzet ne romoljon tovább, sőt hosszú távon akár jó irányba mozduljon? Az alábbi tanácsokat érdemes megfogadni, és beépíteni a mindennapi életmódba.
Hasznos tanácsok a napi vízhasználathoz
- Amikor vizet használunk - mosakodásra, WC-öblítésre, mosogatásra -, az elhasznált víz mennyiségének többszöröse keletkezik szennyvízként. Egy négytagú család esetében ez körülbelül 700 liter szennyvizet jelent egyetlen nap alatt. Aki tehát a csapvízzel spórol, duplán jót tesz.
- Ha az ember a frissítő tusolás helyett a fürdést választja, akkor akár 60-70 liter vízzel többet használ, ezért érdemes inkább egy gyors zuhanyt venni, ami ráadásul hatékonyabb és előnyösebb is, mint a kádban ázás.
- Egy átlagos pamuting gyártásához 2700 liter vízre van szükség, így nem árt átgondolni, hogy valóban szükség van-e egy új ruhára. Ez nemcsak a pénztárcának tesz jót, hanem a környezetnek is.
- A modern, energia- és víztakarékos mosogatógépek átlagosan a kézi mosogatáshoz használt vízmennyiség csupán hatodát használják fel, víztakarékos mosógéppel pedig egy család évente akár kétezer litert is megspórolhat. Érdemes tehát odafigyelni, és víztakarékos háztartási eszközöket választani.

A vízzel való takarékosság mellett ugyanilyen fontos, hogy a meglevő vízkészleteket ne szennyezzük! Becslések szerint hazai szinten a keletkező lakossági hulladék négyötöde kerül rendezett hulladéktározókba, a maradék közvetlenül hulladékként vagy közvetve a földbe mosódó szennyezőanyagokkal a talajon keresztül szennyezheti vizeinket.
A szennyezés mértékét jól mutatja, hogy idén mintegy nyolc-tíz tonna, főként a határainkon túlról érkező hulladéktól mentesítették a Felső-Tisza Tivadar és Záhony közötti szakaszát a PET Kupa idei résztvevői, világszinten pedig emberek milliárdjai isznak már műanyagrészecskékkel szennyezett ivóvizet.
Fotók: Getty Images
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
A víz és az ember lenyűgöző viszonya
Az ember ezer szálon kapcsolódik a vízhez. Már az ősidők óta ez mozgatta a népvándorlásokat, és folyók mentén vezettek a kereskedelmi utak is, hogy sose távolodjanak el a vándorok túl messzire az élet hűvös, szomjat oltó forrásától. Ennek a különleges kapcsolatnak az időtlenségére csodálkozott rá egy fotós.