Így bánni egy állattal! - Egy ártatlan németjuhász kutya esete a hatóságokkal

Az emberi hiba csaknem egy ártatlan kis jószág életébe került.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nemcsak az emberek, pontosabban a gyerekek örökbefogadása bonyolult, hanem az állatoké is. Nemrégiben kaptunk hírt Molly kutyáról, akinek az esete ugyancsak ezt példázza. Ismerd meg a történetét!

Molly menhelyi kutya volt, ám úgy tűnt, sorsa megoldódik, és a sokat szenvedett jószág végre méltó életet élhet a messzi Svédországban. Ám részben emberi hibák, részben a bürokrácia miatt most nagy veszélyben van. Hogy megmenekül-e, rajtad is múlhat.

Molly kanosszajárása

Molly gyepmesteri telepről mentve került az etyeki menhely gondozásába, ám hamar rendeződni látszott sorsa, mikor Svédországból jelentkeztek örökbefogadók. Molly egy 16 fős kutyacsapattal együtt érkezett Svédországba április 5-én, de a határon sajnos nem találták benne a chipet. Ráadásul egy másik etyeki kutyával, Jucival - szintén nőstény, szintén németjuhász keverék - elcserélték a papírjait.

A svéd vámosok kiutasították a kutyát az országból azzal, hogy valaki vagy bechipelteti azonnal a kutyát Svédország határain kívül, vagy elaltatják. A másik kutya gazdija küldött egy hozzátartozót a határra az éjszaka közepén, abban a hitben, hogy az ő kutyáját tartóztatták fel. Az illető átvitte a hídon Dániába, talált egy éjjel-nappal nyitva tartó állatorvosi rendelőt, ahol sikerült új chipet kapnia az akkor még Jucinak hitt Mollynak. Majd "hazavitte" a kutyát. Nem tudta, hogy le kellett volna jelentenie a határon a kutya behozatalát egy másik EU-tagállamból, mert így a veszettségi oltása volt érvénytelen a kutyának.

Másnap öt hatósági személy jelent meg Juci gazdijánál, akik tudomást szereztek róla, hogy a kutya el lett cserélve, ráadásul be lett csempészve. Akkor az új ultimátum így hangzott: azonnali altatás vagy nyolc hét karantén, amelynek első felét, 12 500 svéd koronát - azaz közel 450 ezer forintot - azonnal ki kellett fizetni. Mollyt elszállították hétszáz kilométerrel odébb, az egyedüli karanténba, amely állítólag minden jogszabálynak megfelel.

Éveken belül kihalnak! Képeken 10 állat, melyet a gyerekeink már nem fognak látni

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mire lenne elég ennyi pénz?

- Luxuskarantén? Véleményünk szerint igen! 900 ezer forintból még egy nyugdíjasotthonban is több hónapig vidáman elél valaki. Nem beszélve arról, hány kutyát lehetne menteni ennyi pénzből! Kinek állhat anyagi érdekében ennyi pénzt elkérni a kutya életéért cserébe? - kérdezik az állatvédők.

A svéd hatóságokkal, nagykövetséggel folytatott folyamatos tárgyalásuk, aláírásgyűjtésük és a tüntetés bejelentésének hatására végre együttműködést tanúsít velük az illetékes svéd szervezet, a Jordbruksverket - állategészségügyi intézet. Április 25-én, pénteken délután kapták a hírt, hogy kezdeményezték a kutya újbóli - igen, harmadjára történő - chipelését, újbóli beoltását veszettség ellen, amely hétfőn vagy kedden - április 28-29-én - történik meg, amikor egyben új érvényes útlevelet is kiállítanak számára.

Az újraoltást követően 21 nap múlva jogilag lehetőség adódik a kutya karanténból való szabadulására, remélik, a gyakorlatban is megtörténik, így a nyolc hét karantén hat hétre rövidülhet. Az állatvédők sajnálják, hogy ezt a döntést nem korábban hozta meg az illetékes szerv. Rengeteg pénzt tudtak volna nekik, adakozóknak megspórolni! Nyilván az is hozzájárult ehhez az eredményhez, hogy a Molly ügyért korábban felelős munkatársuktól az ügy átkerült egy új személyhez a hivatalon belül.

Nem ok nélkül gyanakvó a hatóság

Hozzátartozik az ügyhöz, hogy a svéd hatóságok nem teljesen ok nélkül gyanakodóak, illetve elővigyázatosak. Egyrészt a hivatalnok elmondása szerint Svédországban már több mint száz éve nincs veszettség, és érthetően szeretnék is ezt a státuszt megőrizni. Továbbá több illegális kutyakereskedő vett mostanában útirányt Svédország felé, így Magyarországról is. 2010-ben 22 pomerániai törpespitz és csivava kölyköt gyömöszölt az autója különböző rejtett zugaiba egy magyar csempész. A kölyköknek se chipje nem volt, sem oltása, ráadásul némelyikük még a leválasztáshoz is túl fiatal volt a svéd állatorvos szerint. A kölyköket azonnal elaltatták; a vétkesnek a csempészésen túl még állatkínzásért is felelnie kellett.

Az ilyen esetek miatt jellemzőbb a szigorúbb intézkedés a svédeknél, ráadásul az ötnél nagyobb számú kutyaszállítmányoknál még további korlátozások is érvénybe lépnek.

Tanulság

Molly esete jól példázza, hogy mennyire körültekintően kell eljárni egy háziállat külföldre szállításakor, és hogy mennyire elengedhetetlen minden egyes szereplő tájékozottsága. Remélik, hogy mások számára is tanulságos ez az eset, és soha többet egy kutyának sem kell emberi hiba miatt elpusztulnia.

Felmerül a kérdés, hogy miért nincs egy egységes európai mikrochip-regisztrációs rendszer, amely átláthatóbb, és fényképet is tartalmaz az egyszerűbb azonosítás érdekében.

Az eset ugyanakkor számos hazai hiányosságra is rávilágít az állatvédelmi törvény és annak végrehajtása terén: hiába chipeznek be egy kutyát ugyanis, ha az állatorvos elmulasztja a chip regisztrálását, amelyre tíz nap áll rendelkezésre a törvény szerint. Számtalan esetben erre nem kerül sor időben, és egyelőre a regisztrációs kötelezettség elmulasztását nem bünteti a törvény. Mollyt a gyepmesteri telepen chipezték be, ahonnan mentették, a regisztrálás azonban elmaradt. Az ivartalanítást végző állatorvos regisztrálta be a rendszerbe a kutyát. Állatorvos kollégájáról nem feltételezte, hogy a chipelés nem sikerült. Ez is hiba volt nyilván. Mint ahogy senki más sem feltételezte a svéd határra való érkezésig, hogy a chip kiesett, eltűnt.

A gyepi kap támogatást, a menhely nem

Probléma továbbá, hogy nálunk még mindig a gyepmesteri telepek működését finanszírozza az állam, szemben a menhelyekkel, holott köztudott, hogy sok gyepmesteri telepen a mai napig nem a törvények által előírt módon tartják az állatokat, illetve a finanszírozás jellegéből adódóan továbbra sem érdeke egy sintértelepnek, hogy életben tartsák a kutyákat, akikért nem jelentkezik gazdi 14 napon belül. Az állatvédő szervezetek pedig általában versenyt futnak az idővel, hogy minél több kutyát ki tudjanak hozni altatás elől az ilyen telepekről. Van, hogy tízesével, húszasával szállíttatják el a kutyákat, és a gyors intézkedés: a chipelés, az oltás, jobb esetben az egészségügyi állapot felmérése, és a kiszállítás az ország, illetve Európa különböző pontjaira a minőség rovására megy.

Rengeteg a kóbor állat

A közgondolkodás is további reformra szorul, mivel még mindig sokan nem fogják fel az ivartalanítás jelentőségét, ami miatt rengeteg a kóbor kutya. Egyes statisztikák szerint milliós számban vannak kóbor ebek és cicák Magyarországon, és ennyi állatnak képtelenség itthon gazdit találni, így sok esetben marad a külföldre örökbeadás mint egyedüli alternatíva.

Molly is így került Svédországba, mivel hamar jelentkezett rá valaki onnan. Így Molly megüresedett helyére természetesen a menhely hamar tudott egy újabb kutyát menteni az utcáról. Csakhogy az idei kivételesen meleg tél, illetve a tavasz korai beköszönte miatt az ivaros kutyák tovább tüzeltek, és sokkal többet és többször ellettek a szokásosnál, úgyhogy a menhelyeknek már csak a tűzoltó szerep jut. A kutyakölykök pedig az idősebb, régebb óta gazdira váró kutyák esélyeit rontják jelentősen.

Happy end?

Az állatvédők remélik, hogy Mollyt a jogilag lehetséges legkorábbi időpontban hazaengedik svédországi gazdijához, hogy végre megkezdhesse gondtalan, vidám életét, amire oly régóta vár! Az ehhez szükséges pénzt gyűjtéssel igyekszik az Etyeki Állatvédők Egyesülete előteremteni. Remélik, svédországi állatvédők is beszállnak a kampányba.

Demonstráció Mollyért

Az Etyeki Állatvédők Egyesülete ezúton tisztelettel meghív téged 2014. április
28-án - hétfőn délután 15 órakor kezdődő békés demonstrációjára a Svéd
Nagykövetség épülete elé - Budapest, II. kerület, Kapás u. 6-12.

A demonstráció célja, hogy felhívják a figyelmet a kutyák külföldi
örökbeadásának buktatóira. Molly esete példaértékű, mivel nemcsak a svéd
bürokrácia, de emberi hibák sorozatának is áldozata e ártatlan lélek.

Program

15:00 - gyertyagyújtás minden elaltatott kutyáért
15:10 - sajtótájékoztató
15:30 - petíció átadása Nina Lissvik kulturális attasé asszonynak
16:00 - program befejezése

Fotók: Molly kutya képe, leadkép, Facebook-kép: Etyeki Állatvédő Egyesület

Ezt is szeretjük