Már 3 másodperc is végzetes lehet az autóban: veszélyesebb, mint az ittas vezetés
Más lett a fő baleseti ok az utakon.
Létezik olyan üzenet, ami nem várhat? A statisztikák szerint sajnos igen: az Egyesült Államokban például évente több mint 2,5 millió emberrel történik közlekedési baleset, amelyek 64%-ában a mobiltelefonálás is közrejátszik. Meglepő, de igaz, hogy ha vezetés közben SMS-ezünk vagy csetelünk, hatszor nagyobb esélyünk van a balesetre, mint ha ittasan ülnénk a volán mögé.
Annak ellenére, hogy vezetés közben szigorúan tilos a mobiltelefon használata, és akár több tízezer forintos bírság is járhat érte, még mindig rengeteg autóst látni telefonnal a kezében. A RAC autóipari szolgáltató cég tavaly szeptemberben megjelent felmérése szerint nőtt azoknak a gépkocsivezetőknek a száma, akik vezetés közben mobiloznak. 2014-ben még csak 8% vallotta ezt, míg 2016-ban már a megkérdezettek harmada. Ez már csak amiatt sem jó hír, mert a vezetés közbeni mobilozás az egyik vezető halálok az utakon. Csak Amerikában például 4-ből 1 autóbalesetet a vezetés közbeni SMS-ezés okoz.
Több balesetet okoz a telefonálás, mint amiről tudunk
Az Egyesült Államokban évente közel félmillió ember sérül vagy hal meg vezetés közbeni mobilhasználat miatt. Bár már az említett számok is elrettentőek, egy friss kutatás szerint sokkal több közlekedési balesetet okoznak a mobilozó sofőrök, mint amennyiről a statisztikák beszámolnak. Gyakran ki sem derül, hogy ez áll-e a háttérben, mivel a rendőrségnek általában nincsenek megfelelő erőforrásai és hatásköre ennek kivizsgálására.
"Statisztikai adatgyűjtés kizárólag a személysérüléses balesetek vonatkozásában folyik, de nem terjed ki arra, hogy az egyes, balesetet eredményező közlekedési szabályszegések milyen figyelemelvonó tevékenységre vezethetőek vissza" - árulta el Óberling József, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetője. Itthon tehát a telefonáló autósok bűneiről nincs pontos kimutatás a rendőrségi jelentésben, pedig elég sok baleset mögött állhat ez - például figyelmetlenség vagy a követési távolság be nem tartása esetén.
Egy SMS elolvasása egyenlő egy focipályányi távolsággal vakon
Az autós balesetek során az ütközések többsége 3 másodpercen belül következik be, miután a vezető figyelme elkalandozik. Így még ijesztőbb a tudat, hogy egy SMS elolvasásakor átlagosan 5 másodpercig vakon vezetünk. Csak hogy érzékeltessük az arányokat: ha 88 kilométer per óra átlagsebességgel autózva olvasunk el egy SMS-t, akár egy futballpályányi távolságot is haladhatunk anélkül, hogy bármit is látnánk a környezetünkből.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Mi lehet a megoldás?
"Már számtalan applikációval könnyíthetjük meg az autóban való telefonálást. Hangfelismerő segítségével például a kimondott szavainkat alakíthatjuk írott üzenetté (bár itt meg kell nyomni a küldést), de automata válaszüzenetben is közölhetjük, hogy éppen vezetünk. A szövegblokkoló alkalmazás is jó választás lehet, hiszen egy bizonyos sebesség felett nem enged üzenetet írni. Egyszerű és nagyszerű megoldás a kihangosító is, mert így kényelmesen, a telefonunk kézben tartása nélkül beszélgethetünk" - mondta Szikszai József, a Generali Biztosító vagyon- és gépjármű-kárrendezési igazgatója.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- környezetvédelem
- autó