A nyugdíjak elvételéről nem volt szó - Mit ígért Pintér és mi lett belőle?

Mérlegen a belügyminiszter 2010-es vállalásai. Okozott meglepetést, nem is keveset.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Pintér Sándor a második-Orbán kormányban is szerepet kapott, 2010-ben már másodszor lett Magyarország belügyminisztere. A két miniszterség között eltelt nyolc év viszont új problémákat hozott magával - míg az első ciklusban Pintér  legfőbb gondja az utcai robbantgatások felszámolása volt, addig két évvel ezelőtt már egészen mással kellett szembenéznie.

A belügyminiszter kinevezésekor ígéretet tett a közbiztonság javítására, a rendőrség megerősítésére, a kis értékű lopások keményebb büntetésére és a börtönök újranyitására is, már ha erre szükség lesz.

Pintér az ígéreteket részben teljesítette, de okozott hatalmas meglepetéseket is. Belügyminiszterré válásakor például szó sem volt a 10 milliárd forintból felállított Terrorelhárítási Központról, és az sem merült fel, hogy elveszik a korkedvezményes nyugdíjakat a rendvédelmi dolgozóktól. 

Rendet teszünk két hét alatt

Pintér második miniszterségét magabiztosan kezdte, rögtön azzal indított, hogy megismételte Orbán Viktor miniszterelnök szavait, és közölte: két hét, és rendbe tesznek mindent. Ha két hét alatt nem is, de sikerült a terv - legalábbis Pintér és a polgárőrök elmondása szerint.

A belügyminiszter a Vona Gábor Jobbik-elnökkel folytatott februári vitában érvelt saját igaza mellett, és a 2011-es statisztikákra hivatkozva közölte: tavaly mind a közterületi bűncselekmények, mind a szabálysértések száma csökkent, és 13%-kal kevesebb volt a fiatalok sérelmére elkövetett támadások száma is.

A közbiztonság javulásáról beszélt Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke is a Népszabadságnak. Túrós szerint sok éves lejtmenet után végre "felsejleni látszanak bizonyos pozitív változások", ma már nincs olyan település az országban, ahol ne lenne rendőri vagy polgárőri szolgálat.

Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a közbiztonság javulása nemcsak a rendőrök érdeme, ha a polgárőrök nem segítenének be, akkor négyezerrel több egyenruhásra lenne szükség az utcákon. Ennyi rendőr pedig pont nincs, bár az ígéret szerint - amit Pintér már kinevezése óta hangoztat - 2012 nyarán 4500 rendőr léphet állományba. Pintér a vitán azt mondta, idén lesz a 4200. rendőr avatása, tehát a létszámuk egyre inkább kielégítő.

Fotók! Gigatüntetés kezdődött a kormány ellen

Nézegess képeket!

Elolvasom

A rendőrség megerősítése

A belügyminiszter megígérte azt is, hogy megerősíti a rendőrséget, aztán ebből valahogy az lett, hogy elvették a rendvédelmisektől a korhatár előtti nyugdíjat. Ma már az 57 éven aluli szolgálati nyugdíjasok csak személyi jövedelemadóval csökkentett összegű ellátást kaphatnak, ha nem mennek vissza dolgozni.

A szolgálati járandóságból visszatérők kérhetik, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár eléréséig a rendőrség úgynevezett szenior állományába kerüljenek. Ez esetben fegyver nélküli szolgálatot látnak majd el, nettó jövedelmük nem lehet kisebb a korábbi járandóságnál, illetve a minimálbér másfélszeresénél.

Az új szabályok a fegyveres szolgálatra is a normál nyugdíjkorhatárt írják elő. Azonban az, akinek megvan a 30 év szolgálati viszonya, a korhatár előtt öt évvel kérheti, hogy nyugdíj előtti rendelkezési állományba sorolják, és ekkortól csak veszélyhelyzetben hívható be.

Ebben az öt évben nettó illetménye megegyezik azzal, amit a rendelkezési állományba helyezésekor öregségi nyugdíjként kapna. A másik kivétel azokra vonatkozik, akik betöltötték 52. évüket, és 25 év szolgálati idővel rendelkeznek, ők ugyanis heti 35 órás könnyített szolgálatot kérhetnek, és éjszaka nem oszthatók be.

2011 őszének legizgalmasabb közéleti pillanatai képekben

Nézegess képeket!

Elolvasom

A szolgálati nyugdíjak elvétele országos tüntetésekbe torkollott, hiába, a parlament elfogadta a módosítást. A korkedvezményes nyugdíjak megszüntetése miatt nyugalmazott rendőrök perközösséget alakítottak, és a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordultak.

A börtönök megnyitása

Ennél egy fokkal jobban sikerült a börtönök újranyitása. Ezt is megígérte kinevezésekor Pintér Sándor, bár akkor még azt is mondta, csak akkor nyitnak meg bezárt börtönöket, ha erre szükség lesz.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Úgy tűnik, szükség volt, nem sokkal a kormányalakítás után megnyitották a solti büntetés-végrehajtási intézet bezárt két körletét, később pedig a Gyorskocsi utcai börtönt. Ugyanígy tartotta ígéretét Pintér azzal kapcsolatban, hogy szigorítanak a kis értékű lopások büntetésén. Ma már elzárással is büntethető, akik kis értékű lopást, csalást, rongálást követ el, akkor is, ha fiatalkorú. Pintér erről azt mondta, a nagyvárosokban dolgozó kereskedők visszajelzései alapján a módosítás óta 40%-kal csökkent a bolti lopások száma. A módosítás tehát sikeres volt.

Ezt is szeretjük