Mikor van advent 2020-ban? Már novemberben meggyújtjuk az első gyertyát

A karácsonyi előtti, várakozással teli időszak idén már novemberben elérkezik.

adventi-gyertya2
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az ádvent, vagyis az úrjövet a keresztény hívők körében a várakozás időszaka, amit hagyományosan a karácsonyt megelőző négy vasárnapon ünnepelnek. Az első adventi vasárnappal kezdődik az új egyházi év is.

Az első adventi vasárnap minden évben november 27. és december 3. között jön el, amikor a hagyományos adventi koszorúkon lila gyertyát szokás meggyújtani. Idén ez november 29-ére esik, innen számoljuk az advent időszakát.

Ezt jelképezi az első meggyújtott gyertya

Az adventi ünnepkörben a keresztény tanítás alapján nemcsak az Úr eljövetelét várjuk, hanem ez a lelki elmélyülés időszaka is, amire emlékeztetnek az adventi koszorú különböző színű gyertyái is. A hagyományos koszorún három lila és egy rózsaszín mécses található, mind más jelentéssel. A lila az advent liturgikus színe, bűnbánatot, összeszedettséget és szent fegyelmet jelent.

adventi-gyertya1
Fotó: huronphoto / Getty Images Hungary

Az első vasárnap meggyújtott lila gyertya nemcsak az ünnepi időszak kezdetét szimbolizálja, hanem arra is ösztönöz minden embert, hogy megnyíljon - ne csak önmaga, hanem mások felé is. A négyből az első gyertya jelképezi a hitet, a keresztény tanítások pedig nem mondják ki, milyen sorrendben kell meggyújtani őket, a lila színűek bárhogyan következhetnek egymás után.

Mit üzen a második vasárnap meggyújtott gyertya?

Advent második vasárnapján szintén lila gyertya meggyújtására kerül a sor, viszont ennek más jelentése van a hívők számára. Az ekkor meggyújtott láng a remény szimbóluma, az Úr reményt ébresztett a zsidóságban, hogy eljön a Messiás, aki közülük való lesz. Az előző vasárnap mindenki kinyitotta szívét, így ezúttal arra intenek a tanítások, hogy az emberek gondolják végig, hogy mi az, amit másokért tehetnek: ne azt nézzék, hogy mit kaphatnak vissza, hanem pusztán a segítő szándék vezérelje őket.

Advent harmadik vasárnapja

Az ünnepi várakozás harmadik vasárnapján kerül sor az egyetlen rózsaszín gyertya meggyújtására a hagyományos koszorúkon, amit örömvasárnapként is emlegetnek: az Úr eljövetelének közeledtét ünnepeljük, és Szűz Máriát dicsőítjük, aki megszülte Jézust. Ilyenkor arra buzdítanak a katolikus tanok, hogy gondold át, hogy mik azok a dolgok, amik a legfontosabbak számodra az életben, hogy rájöjj, az anyagi javak nem pótolhatják a család és a barátok szeretetének erejét. Még több fontos tanítást az örömvasárnapról itt találsz.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A karácsony közeledtével is fontos időt szakítani a lélekre: ezt tanítja advent negyedik vasárnapja

Ismét lila színű gyertyát kell meggyújtani a hagyományos adventi koszorún, ez pedig a szeretetet és Keresztelő Szent Jánost szimbolizálja. Ilyenkor fontos, hogy a nagy készülődésben se feledkezzünk el az örömteli várakozás bensőséges érzéséről, idegeskedés és veszekedés nélkül teljen ez az időszak. Ha még többet szeretnél tudni az utolsó adventi vasárnapról, akkor ide kattintva olvashatsz róla.

8 álomszép, házi készítésű adventi koszorú: mutatósabbak a boltinál

A saját készítésű adventi koszorú nem olyan nagy kunszt, csak ötlet kell hozzá.

8 álomszép, házi készítésű adventi koszorú: mutatósabbak a boltinál

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük