Mi az aszcendensed?
Párkapcsolataid sorra mennek tönkre? Az aszcendensed elárulja, hogy hol hibázol!
Az aszcendens, vagyis az a jegy, amelyik születésed pillanatában emelkedőben volt a keleti horizonton, olyasmit árul el rólad, ami kívül mutatkozik meg, ám belülről fakad. Azt szimbolizálja, ahogy magához az élethez viszonyulsz. Hatással van valamennyi megnyilvánulásodra, mindezekből adódóan pedig meghatározó szerepet játszik párkapcsolataidban is.
Ha több párkapcsolatod hasonlóképpen zajlott le, illetve ért véget, ha eddigi partnereiddel nem sikerült megtalálni a közös hullámhosszt, elképzelhető, hogy az aszcendensed, pontosabban az ahhoz köthető tulajdonságok és viselkedésminták állnak a dolog hátterében. Ha hajlandó vagy befogadni a tudatodba ezeket a tulajdonságokat és viselkedésmintákat, képessé válsz arra, hogy kontrolláld őket, illetve a lehető legtöbbet hozd ki belőlük az adott helyzetben. Így legközelebb valószínűleg nem esel bele ugyanabba a hibába.
Nem tudod, hogy mi az aszcendensed? Kattints ide, és számold ki horoszkópkészítő programunk segítségével!
Kos aszcendens
Vágysz a harmonikus párkapcsolatra, ám ennek kialakításában hátráltat, hogy mindig a magad útját járod. Számodra a kihívást maga a hódítás jelenti, ha ezen sikeresen túl vagy, jócskán alábbhagy az érdeklődésed szerelmed addigi tárgya iránt. A kötöttségeket egyébként sem az olyan erős akaratú, teremtő erővel bíró embereknek találták ki, mint amilyen te vagy.
Bika aszcendens
Elképzelhető, hogy párkapcsolatodban tudattalanul is birtokolni akarsz - nem magát a társadat, hanem bármit, amivel ő rendelkezik, szépséget, tudást, anyagi javakat. Ennek ellenére rendkívül érzelmes vagy, a hűséget pedig nemcsak elvárod, hanem magad is gyakorlod. Igényled az állandóságot és a kiszámíthatóságot, azonban éppen ezért túlságosan is ragaszkodhatsz a régihez.
Ikrek aszcendens
Te vagy az örök kereső. Nehezen horgonyzol le egyetlen társ mellett, attól tartva, hogy így lemaradsz valamiről vagy inkább valakiről. Ugyanakkor - paradox módon - nagyon is szeretnél nyugalmat és biztonságot adó párkapcsolatban élni, sőt, szilárdan hiszel abban, hogy előbb-utóbb megtalálod a neked rendeltetett társat. Ám, ha végül megállapodsz, belül akkor is független maradsz. Elengedhetetlen, hogy társad egyben intellektuális partnered is legyen.
Rák aszcendens
Semmitől sem félsz jobban, mint a magánytól - ennél akár az érzelmi függőséget is jobban viseled. Lételemed, hogy gondoskodhass másokról, miközben te magad is oltalmazásra szorulsz. Partnered nemritkán a szülő szerepét is betölti, ami idővel nyomasztó lehet számára. Ugyanez akár a kapcsolat javára is válhat, mivel valósággal kivirágzol egy két lábbal a földön álló, gyakorlatias társ mellett.
Oroszlán aszcendens
Számodra központi kérdést jelent az egzisztencia, a társadalmi rang, esetleg a hatalom. Emiatt társad a második helyre szorulhat az életedben. Ez különösen igaz lehet akkor, ha nem került túlságosan nagy erőfeszítésedbe megszerezni őt - és persze nagyon csodálkozol, ha ugyanilyen könnyen el is veszíted. Ugyanakkor nagyvonalú és igazságos vagy: bár nem tudsz, és nem is akarsz lemondani a szabadságról, mindezt partnerednek is azonos mértékben biztosítod.
Szűz aszcendens
Kezdetben óvatos, tartózkodó, majdhogynem szemérmes vagy. Lassan, fokozatosan oldódsz fel - ám, ha ez megtörtént, hűséges, gondoskodó, segítőkész társsá válsz. Párkapcsolatodban fontos szerepet játszhat a praktikusság és a tervszerűség: valamilyen cél elérésére vagy akadály leküzdésére szövetkezel a másik emberrel. Előfordulhat, hogy, mire eléritek a célt, maga a kapcsolat kiürül.
Mérleg aszcendens
Romantikus álmokat szövögetsz az ideális partnerről, de, mivel nehezedre esik egyedül élni, hajlasz a kompromisszumokra - feltéve, hogy a függetlenségedet nem érzed veszélyben. Kapcsolatod nemritkán életed értelmét jelenti, ez azonban egy idő után aránytalan teherré válhat számodra. A kiegyensúlyozottság jegyében nemcsak sokat vársz el, hanem sokat is adsz.
Skorpió aszcendens
Rendkívüli intenzitással kötődsz a társadhoz - olyannyira, hogy esetenként testestül-lelkestül kisajátítanád. Társad oly mértékben függővé válhat tőled, hogy egy idő után hiába akar, nem tud kilépni a kapcsolatból, ettől azonban nem ő, hanem te szenvedsz jobban. Azt szeretnéd, ha a párkapcsolatod kettőtök közös dolgairól szólna, de erről nem kérdezed meg a másikat.
Nyilas aszcendens
Belül mindig független és szabad maradsz, akárcsak az Ikrek aszcendens. Te azonban nem intellektuálisan egyenrangú társat, hanem tanítványt keresel, akinek felnyithatod a szemét a világra. Bár nem célod szellemi fölényedet fitogtatni, társad idővel kevésbé értékesnek érezheti magát melletted. A párkapcsolat keretein belül is igényled a minél nagyobb mozgásteret.
Bak aszcendens
A Szűz aszcendenshez hasonlóan te is csak lépésről lépésre engeded közel magadhoz partneredet. Rendkívül megbízható, következetes vagy, és - bár ennek kevés jelét adod - az érzékiség is erős oldalad. A párkapcsolatra vonatkozóan szabályokat fektetsz le, melyek betartását nem csupán társadtól, hanem magadtól is elvárod. Ha úgy érzed, hogy kevesebbet kapsz, mint amennyit adsz, bezárkózol.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Vízöntő aszcendens
Éppen annyira igényled a másik emberhez való kötődést, mint a szabadságot. Nehezen lépsz be egy kapcsolatba, és még ekkor is kívülálló maradsz. Ezt az ellentmondást úgy oldhatod fel, hogy megtanulsz érzelmileg magadra utalva létezni. Ha képessé válsz arra, hogy egyedül is jól érezd magad, minden esélyed meglesz egy működőképes kapcsolat kialakítására.
Halak aszcendens
Olyan társra vágysz, aki megkönnyíti számodra a küzdelemmel teli hétköznapokat. Nemritkán idealizálod szerelmed tárgyát, aki - mivel érthető módon nem tud megfelelni az irreális elvárásoknak - előbb-utóbb menekülőre fogja. Te pedig értetlenül állsz az újabb és újabb kudarcok előtt, melyeket mély érzésű emberként különösen sokáig tart feldolgoznod.
OLVASD EL EZT IS!
- kristály
- kövek
Online Hold-jegy-számítás
- szerelem
- horoszkóp
Nagy 2011-es szerelmi horoszkóp
- barátság
- konfliktus