
Ezért izmosabbak a budapesti anyukák: erre nem is gondolnál
Van egy komoly kihívás, ha a friss anyukák közlekedni szeretnének a városban.

A BKK mégsem tiltja be a babakocsis metrózást, de még egy jó ideig konditerem helyett is használhatják a kismamák a föld alatti közlekedést.
Aki pedig kerekesszékkel akar metrózni, jobb, ha a 4-es vonalán keres magának munkahelyet/lakást/boltot/parkot.
Mégsem lesz tilos babakocsizni, de azért senki se örüljön
A Kettős Mérce blog talált rá egy tervezetre a BKK honlapján, amely egészen furcsa szabályváltozásokat tartalmazott. Az egyik legérdekesebb, és sokak felháborodását kiváltó pont az volt, hogy szülő egyedül nem tolhat le babakocsit a metróba. A munkaanyaggyanús iratot a BKK leszedte honlapjáról, és vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, hogy kerülhetett ki.
Bármi is legyen végül az új szabályzatban - már ha lesz ilyen -, az biztos, hogy eddig sem volt könnyű azok élete a metrón, akik nem fiatalon, fitten, egészségesen, babakocsi és nagy csomagok nélkül utaztak.
Kerekesszékkel eleve lehetetlen közlekedni az 1-es, a 2-es és a 3-as vonalán, ugyanis itt sehol sem megoldott a liftes lejutás a peronokhoz. Illetve egy helyen igen, a hármas vonalán, Kőbánya-Kispest állomásnál, de innen kerekesszékkel legfeljebb egy kört tehet az, aki igénybe veszi a liftet, mert a többi állomáson nem fog tudni feljutni a felszínre.
Babakocsival egy kicsit egyszerűbb, hiszen a metrómegállók többségénél mozgólépcső segíti a lejutást, bár a kismamákat elnézve nem a legideálisabb megoldás babakocsi szállítására. Talán a fals tervezet készítője is látott már veszélyesen, a kocsi hátsó kerekén egyensúlyozgató anyukával, ezért akarhatta kötelezővé tenni, hogy minimum két ember hajtsa végre a műveletet.
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
Ugyanakkor az anyukáknak sok megállóhelyen mozgólépcsős segítség sem jut, így kénytelenek utastársak segítségét kérni. Mozgólépcső nélküli lejárók vannak olyan forgalmas megállókban, mint az Árpád híd, a Népliget vagy éppen a Nagyvárad tér.
Mikor lesz mindenki által használható metró? Nem mostanában
A fent említett megállók a 3-as metró állomásai. Azé a közel 18 kilométeres vonalé, amin naponta csaknem félmillió ember utazik, többen veszik igénybe, mint a MÁV szolgáltatásait országszerte. A vonalat 1976-ban kezdték építeni - amikor nyilván nem voltak kerekesszékes emberek, és babakocsit sem használt senki -, azóta érdemi felújítás nem történt a vonalon. Illetve ez csak részben igaz, mert az elmúlt hónapokban kicserélték a síneket.
A BKK számításai szerint végül 100 milliárd forintba is kerülhet a vonal teljes rekonstrukciója - a nemrég lezárult kocsifelújítási tender ebbe az összegbe nem tartozik bele. A főváros a jelenlegi tervek szerint ezt a 2014-2020-as uniós finanszírozási ciklusban szeretné megvalósítani. Hogy mikorra? Nos, egyelőre az tűnik biztosnak, hogy 2016-ban fejeződik be a tervezési ciklus. Addig pedig a mozgáskorlátozottak számára marad a 4-es metró, a budapesti kismamák karja pedig tovább izmosodik.
Fotó: 4-es metró lépcsője: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba;3-as metró: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba
OLVASD EL EZT IS!