Minden, amit a metrófelújításról tudnod kell: hétfőn kezdődnek a munkálatok
Az állomások felújítására vonatkozó szerződés értéke 24,1 milliárd, az alagúti munkákra vonatkozó értéke 47,8 milliárd forint.
November 6-án, hétfőn zárják le a 3-as metróvonal északi - Újpest-központ és a Lehel tér közötti - szakaszát, az érintett hat állomás felújítása várhatóan egy évig tart - közölte Tarlós István főpolgármester csütörtökön Budapesten. Elmondta: az északi szakasz felújítása mellett elkezdődik a teljes alagút korszerűsítése, mely várhatóan 2020 végéig tarthat.
A felújítás ideje alatt a metró hétköznap este fél kilencig csak Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között közlekedik, esténként és hétvégenként a teljes vonalon pótlóbuszok szállítják majd az utasokat. Az északi szakaszon megújul az Újpest-központ, az Újpest-városkapu, a Gyöngyösi utca, a Forgách utca, az Árpád híd és a Dózsa György út metróállomás.
A 3-as metró Magyarország legnagyobb forgalmát lebonyolító vasúti rendszere: munkanapokon körülbelül 520-540 ezer utast szállít, többet, mint a teljes országos vasúti hálózat. A 17,3 kilométer hosszú metróvonalon húsz állomás van.
Az északi szakaszon a felújítás ideje alatt kizárólag csak a legkorszerűbb, alacsony padlós csuklós buszok közlekednek majd. A metrópótlás ideje alatt a megszokottnál kilencvennel több busz közlekedik majd a fővárosban, ezek közül mintegy hatvan a metrópótló vonalon jár majd - közölte Tarlós István. Elmondta, a pótlóbuszok a rendelkezésre álló kapacitás maximális kihasználásával csúcsidőben átlagosan 45 másodpercenként indulnak majd.
Elárulta, a metró maximális kapacitással óránként akár negyvenezer utast is tud szállítani, busszal - a fizikai határok feszegetése mellett - ennek a körülbelül 60-70%-át lehet kiváltani. További 20%-ot a BKV különböző villamosvonalakkal válthat ki, a maradék 10-20% alternatív elkerülő útvonalak segítségével bonyolítható le.
A BKK honlapján minden fontos információ elérhető az utasok számára: ezen a linken megtalálod az átmeneti közlekedési lehetőségeket, akár gyalogosként, akár autósként, akár a tömegközlekedés használójaként érdeklődsz a változásokról.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Főkép: Wikimedia/Kemenymate
OLVASD EL EZT IS!
- máv
- közösségi közlekedés