Megtudtuk: mégsem küldik nyugdíjba a politikusokat

A bíráknak nyugdíjba kell vonulni 62 éves koruk után, a politikusoknak nem. Íme, a magyarázat.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az új alkotmány 62 éves korukig engedné dolgozni a bírókat, a mostani 70 éves határ helyett. A módosító javaslat indoklásából egyáltalán nem derült ki, hogy milyen szakmai érvek indokolják a bírák korábbi nyugdíjazását, és erről Lázár János, az ötletet felvető Fidesz frakcióvezetője sem beszélt.

A frakcióvezető csupán annyit mondott: mindenhol az általános öregségi nyugdíjkorhatárt kell érvényesíteni, és azt szeretnénk, ha ez vonatkozna a polgármesterekre, az országgyűlési képviselőkre, az ügyészekre, a bírákra egyaránt.

Ez azonban nem szakmai indok, nem derül ki belőle, hogy milyen szakmai érvek indokolják a 62 éves korhatárt.

Emellett, mint megtudtuk, a frakció a Lázár János által elmondottakkal szemben nem fogja kiterjeszteni ezt a szabályt a politikusokra sem.

A sajtóosztály kérdésünkre, miszerint mi az álláspontjuk a képviselők, miniszterek nyugdíjazásáról, a bírákhoz hasonlóan ők is csak 62 éves korukig dolgozhatnak majd, közölte: az országgyűlési képviselők, miniszterek megbízatása határozott időre szól, mandátumuk lejártáig, közvetlenül vagy közvetve választott tisztségviselők, így további korlátozás esetükben indokolatlan.

A Fidesz a határozott időre kapott mandátummal magyarázza azt is, hogy az alkotmánybíráknál sem érvényesítik a szabályt. Mint írták: kivétel tétele a nyugdíjkorhatár megállapításánál elsősorban az alkotmánybíráknál indokolható, hiszen a taggá válás elengedhetetlen feltétele a 45. év betöltése, ráadásul kinevezésük határozott időtartamra szól.

Az unióban engedik dolgozni a bírákat

Érdekes az is, hogy a frakció szerint az, hogy a bírók jogviszonya legfeljebb az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhat fenn, teljesen megfelel az európai gyakorlatnak. Ezzel szemben az igazság az, hogy az Európai Unióban Szlovákiát leszámítva sehol nem ilyen alacsony a korhatár.

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács adatai szerint az Egyesült Királyságban és Spanyolországban 75 éves korukig dolgozhatnak a bírók, Belgiumban, Dániában, Hollandiában, Portugáliában, Szlovéniában, Lengyelországban és Csehországban pedig 70 év a nyugdíjkorhatár.

Baka András, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke a nyugdíjkorhatár csökkentése miatt nyílt levelet intézett Orbán Viktor miniszterelnökhöz.

Baka András közölte, a javaslat diszkriminatív, megalázó, szakmailag nem indokolható, emellett hatályba lépése az ügyek tízezreinek átszignálásához, az állampolgárok és a gazdasági szervezetek jogvitáinak jelentős elhúzódásához, növekvő jogbizonytalansághoz vezet.

Politikai tisztogatás?

Baka András megemlíti azt is, hogy a döntés hátterében a bírói kar ellen irányuló súlyos politikai támadás állhat, épp azért, mert szakmailag nem indokolható a döntés. Nemcsak Baka András vetette fel ezt, a sajtóban is megjelentek találgatások arról, hogy az Orbán-kormány a rendszerváltás előtt is dolgozó bíróktól akar megszabadulni a döntéssel.

A bármely irányba való politikai elfogultság vádját a főbíró viszont "a leghatározottabban" visszautasította, hangsúlyozva, hogy 1990-ben a bírói kar jelentős része elhagyta a pályát, a többi bírót a vonatkozó törvény szerint 1994-ben egyenként átvilágították.

A Fidesz-frakció cáfolta, hogy politikai tisztogatásról lenne szó, mint mondták, erről beszélni értelmetlen és fogalmilag kizárt, hiszen a nyugdíjazás az egyén kora alapján történik.

Ugyanakkor a kor, mint kritérium épp az egyik legjobb eszköz arra, hogy például az 1956-ban dolgozó, úgynevezett vérbírókat kivonja a forgalomból a kormány. Erre egyébként Baka András annyit mondott: az Európában is példátlanul fiatalnak számító bírói karban nincs 56-os vérbíró, ők már régen nincsenek a szervezetben, talán nem is élnek.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- A bírói kar idősebb korosztályaiban valószínűleg ugyanannyi a különböző nézeteket vallók aránya, mint a társadalom más korcsoportjaiban, és szinte biztosan ugyanannyi, mint más jogi pályák esetében. Diszkriminatív nyugdíjazásuk ezen az alapon is elfogadhatatlan - szögezte le Baka András.

A Fidesz ezzel szemben azt mondja: meggyőződésük, hogy a bírói kar életkori fiatalítása a szervezet hatékonyságát növeli, és nagyban hozzájárul az igazságszolgáltatás megfelelő működéshez.

Ezt is szeretjük