Mégis igaz a maják jóslata? 2012-ben eljön a világvége a magyarok ötöde szerint
Egy felmérés szerint sokan reális veszélynek érzik az Armageddont.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A világ lakosságának 14%-a azt feltételezi, hogy még élete során eljön a világvége, sőt 10%-nyian hisznek a maják naptárában, amely szerint 2012 vége elhozza az apokalipszist.

Az emberek 8%-a már kifejezetten idegességet vagy félelmet érez amiatt, hogy rövidesen vége lesz a világnak.

A magyarok várakozásai szinte azonosak az átlaggal: 14% véli úgy, hogy még élete folyamán bekövetkezik a világvége, 12% elfogadja a maják idei évre vonatkozó prognózisát, és 8% erősen aggódik is a prófécia megvalósulása miatt, vagyis minden ötödik magyar úgy gondolja, igaz lehet a jóslat.

Ezek a legfontosabb megállapításai annak a nemzetközi felmérésnek, amelyet az Ipsos a Reuters megbízásából 21 országban több mint 16 ezer felnőtt megkérdezésével készített.

Sokan hiszik, hogy még életünk során eljön az Armageddon

Minden hetedik válaszadó egyetért azzal az állítással, amely szerint "még életemben bekövetkezik a világvége" - 4% nagyon, 10% valamelyest -, míg a többiek - 86% - elutasítják ezt.

A leginkább fatalisták a törökök - 22% -, az amerikaiak - 22% - és a dél-afrikaiak - 21% -, míg a franciáknál csupán 6%, a belgáknál 7%, a briteknél 8% hiszi, hogy halála előtt eljön az Armageddon.

A felmérésben szereplő országok minden tizedik válaszadója gondolja azt - 2% nagyon, 8% valamelyest -, hogy igaz a maja naptár állítása, amely 2012-re prognosztizálja a világvégét. A globális vélekedés - 90% - azonban ellentétes ezzel a próféciával.

A kínaiak hisznek leginkább az idei világvégben - 20% -, őket 13-13%-kal a törökök, az oroszok, a mexikóiak, a dél-koreaiak és a japánok követik a rangsorban. A németek és az indonézek - 4% -, a britek, a dél-afrikaiak és az olaszok - 7% - kevésbé gondolják, hogy 2012 az utolsó év.

A válaszadók 8 %-a nyilatkozta, hogy rettegnek attól, hogy 2012-ben eljön a világvége. Az oroszok - 14% - aggódnak a leginkább, őket a lengyelek - 13%- , a kínaiak - 12% -, a törökök - 11% - és a japánok - 11% - követik a listán. A britek  - 4%-, valamint a németek, az ausztrálok és a kanadaiak - 5% - a legoptimistábbak e téren.

Ezt is szeretjük