
Amikor még Orbán is letette a fegyvert
Volt pár olyan eset, amikor elbukott a kormány szabadságharca.

Orbán Viktor 2010 óta hasonlította már Brüsszelt a szovjet éra Moszkvájához, és hirdetett szabadságharcot is, amit nap mint nap meg kell vívnunk. Ehhez képest bizony egyes esetekben az Orbán-kormány meghátrált, és változtatott a tervein úgy, ahogy azt az EU előirányozta.
Legutóbb például az adómentes pálinkafőzés harcát voltak kénytelenek feladni. De azért a kormány döntéseinek hazai ellenzői is értek el sikereket.
Mégsem győzött a 90 éves szabadságharc
"…ez a szabadságharc 90 év után a felkelők teljes győzelmével zárul" - mondta Orbán Viktor a parlamentben, amikor kormánya gazdasági akciótervének a pontjait ismertette, és eljutott az adómentes, szabad pálinkafőzés jogához.
Az otthoni szeszfőzés adómentessége már csak alig két hónapot fog élni, ugyanis az új adótörvényekből tudható, ismét adóköteles lesz. Az Európai Bizottság ugyanis kötelezettségszegési eljárást indított az ország ellen, mivel az uniós szabályzat értelmében legfeljebb 50%-os adókedvezményt adhatott volna a gyümölcspárlatokra a kormány.
A médiatörvényen is módosítottak
Nem ez az első eset, hogy a kormány a harcos retorika ellenére enged a brüsszeli nyomásnak. 2011 január 1-jén lépett életbe a második Orbán-kormány médiatörvénye, amely rengeteg heves vitát váltott ki Budapesten és Brüsszelben is. A bizottság több ponton is kifogásolta az abban foglaltakat, ezért már 2011 tavaszán módosította a kényes pontokat a parlamenti többség.
Neelie Kroes médiaügyekért felelős biztos akkor három főbb pontban határozta meg a kifogásait. A márciusi módosítás előtt pár nappal Orbán Viktor még arról beszélt, hogy sikerrel verték vissza a médiatörvény ürügyén Magyarország ellen indított támadásokat.
Egy évvel ezelőtt a parlamenti kétharmad ismételten módosította az alaptörvényt, ezúttal ötödik alkalommal. A módosításra azért volt szükség, mert az Európai Unió aggályait fejezte ki a bírósági ügyáthelyezéssel és a politikai reklámok korlátozásával kapcsolatban.
Az elmúlt években Magyarország ellen 50-nél is több eljárás indult Brüsszelben kisebb-nagyobb ügyekben, ám a legtöbben még nem született végleges döntés.
A hazai ellenzék és az emberi jogi bíróság is elért sikereket
Nem csak Brüsszel nyomására képes meghátrálni a kormány. Nemrég a netadó ötletét vetette el Orbán Viktor, amikor komoly tömegtüntetések kezdődtek a tervezett adónem bevezetése ellen. 2013-ban pedig több ponton módosították a felsőoktatási törvényt, miután a Hallgatói Hálózat és a HÖOK is többször tüntetett a tervezet ellen. Ezek főleg házon belül rendeződtek, bár mindkét kérdésben nemtetszését fejezte ki Brüsszel is.
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
Legközelebb alighanem az egyházügyi törvény kapcsán lesz kénytelen visszakozni a kétharmados többség. Az Emberi Jogok Európai Bírósága tavasszal elmarasztalta Magyarországot a törvény miatt, melyet már az Alkotmánybíróság - Ab - is elkaszált. Az AB döntése után a parlament az alkotmányba szavazta a határozatot, amin így már csak a nemzetközi fórum eszközölhet változásokat. A kormány fellebbezett a strasbourgi testület döntése ellen, de elutasították azt, így érik a változtatás.
Fotók: Orbán: Facebook.com/Orbán Viktor; tüntetés: Facebook.com/Százezren az internetadó ellen.
OLVASD EL EZT IS!
- törökország
- orbán viktor
Mégis vannak a kormánynak barátai? Velük ápol jó viszonyt Magyarország
- ruha
- orbán viktor
Képek! Orbán Viktor az úszómesterek közt is elvegyülhet
- botrány
- stadion