Terrortámadások után: erre figyelj, ha utazni készülsz!

Egész Európában megerősítették a biztonsági intézkedéseket.

A 132 halálos áldozattal és több mint 350 sérülttel járó párizsi merényletek után egész Franciaországban bevezették a rendkívüli állapotot, Európa több nagyvárosában és repterein pedig megerősítették a védelmet.

A merényletek óta a francia főváros nevezetességei újra kinyitottak, a megszigorított ellenőrzéseken túl más kellemetlenségre nem kellett számítaniuk a világváros látogatóinak.

A magyar Külügyminisztérium mégis azt tanácsolja, hogy aki teheti, halassza el párizsi utazását a rendkívüli állapot miatt.

Magasabb készültség mindenhol

A különböző iszlamista terroristacsoportok a napokban sok fenyegetést intéztek Európa-szerte, ezek közül jelenleg Róma kapta a legkomolyabb figyelmet igénylő terrorfenyegetést. Az ott élők szerint ennek hatása érezhető a városban, kevesebben járnak az utcákon és ülnek be a nyilvános helyekre.

Európa más városaiban is megerősítették a biztonsági intézkedéseket: ahogy Budapesten, úgy London, Berlin, Madrid, Róma és Milánó utcáin is megjelentek a terepszínű ruhát viselő, géppisztolyos járőrök.

A repülőtereken sokkal szigorúbban ellenőriznek, Budapesten is több rendőr és terrorelhárító járőrözik, de a járművek átvizsgálására is számítani lehet. Több légitársaság már közölte, hogy az alaposabb reptéri átvizsgálások miatt késésekkel kell számolni egyes - főleg Franciaországba - tartó járatok esetében.

Londonban is erős a készültség, a kormányfő kezdeményezésére a napokban összeült a Cobra, vagyis a legmagasabb szintű biztonsági tanács, amelynek tagjai katonai vezetők, miniszterek és Károly herceg is. A britek mindent igyekeznek megtenni, hogy segítsenek a rendőrségnek és a titkosszolgálatnak a biztonság fenntartása érdekében.

Közúton is ellenőriznek 

A legforgalmasabb francia-német határon, Saarbrücken mellett újra bevezették az ellenőrzést. A rendőrök nem állítanak meg minden embert és minden járművet, de a gyanúsakat átkutatják. Franciaország többi határán is ellenőrzéseket vezettek be, az olasz-francia határátkelőket a francia rendőrség vizsgálja.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Fotók: commons.wikimedia.org/CCMobilon megjelenő kép: London - wikipedia.org/Daniel Chapma - Flickr

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük