Malév: ki járhat jól a felszámolással?

Egy baloldali milliárdos és a kormány döntései

Az atlatszo.hu szerint irányított felszámolás történhetett.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Varga Jenő, a Malév állami felszámoló által kijelölt vagyonfelügyelője állhat a nemzeti légitársaság elleni felszámolási eljárást elindító hitelező cég mögött, mely valójában egy mikrovállalkozás. Törvényjavaslatok és kormányrendeletek időzítése utal arra, hogy a kormány is együttműködik a baloldalinak tartott pécsi milliárdossal - írja az atlatszo.hu.

A Malévval szemben hitelezője, a Bellum 2000 Kft. indított felszámolási eljárást, a bíróság ezt követően jelölt ki egy állami céget rendkívüli vagyonkezelőnek. Másnap már nem szálltak fel a gépek.

A Bellum 2000 Kft. egy egyetlen alkalmazottal működő cég, mely egy éve minimális, 7,7 millió forintos árbevétellel büszkélkedhetett. Jelenlegi tulajdonos-ügyvezetője Krieg Ferenc. Az atlatszo.hu szerint egy ilyen jelentéktelennek tűnő cégecske nehezen rendelkezhet annyi követeléssel, ami a Malév elleni felszámolási eljáráshoz vezethet. A lap úgy véli, elképzelhető, hogy a légitársaság elleni eljárás elindításához egy ismeretlen cégcsoport által a Bellum 2000-re engedményezett követelések adták az alapot.

A Malév rendkívüli vagyonkezelői feladatait Varga Jenő, pécsi milliárdos látja el. Varga az MTI híre szerint kedd óta nemcsak rendkívüli vagyonkezelője, de felszámoló biztosa is a bedőlt cégnek.

Kezdjük Vargával, akiről azt biztosan nem lehet tudni, hogy milyen alapon nevezték ki. A bíróság a vagyonkezelői feladat ellátására a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.-t jelölte ki, ami azóta "mintha teljesen kiszállt volna a Malév-ügyből". A cég ügyvezetője Fábián Balázs, akit viszont hiába keresett meg az atlatszo.hu, Fábián a portálnak azt mondta: a Malévval kapcsolatos ügyekben egyedül Varga tud válaszolni.

A másik furcsaság, hogy a lap szerint Varga úgy lehetett a Malév vagyonkezelője, hogy szoros szálak köthetik a cég ellen felszámolási eljárást indító Bellum 2000 Kft.-hez.

Krieg és Varga kapcsolata

Krieg Ferenc és Varga Jenő kapcsolatának feltérképezéséhez a rendszerváltás idejére kell visszamennünk. Ekkor vette át a Mecsek Ércbányászati Vállalattól a feladatokat a Mecsekurán Kft., mely ellen 1997-ben felszámolási eljárás indult. A felszámolással kapcsolatos feladatokra a bíróság egy Varga Jenő érdekeltségébe tartozó céget jelölt ki - derül ki az atlatszo.hu cikksorozatának második részéből.

A cikk szerint Varga vezetésével a Mecsekurán Kft. egy leányvállalatot hozott létre, ide kerültek a cég tulajdonában álló ingatlanok, melyekből később ipari park lett. A leányvállalatot - és vele az ingatlanokat - a Strabil Kft. vette meg, melynek ügyvezetője nem sokkal a vásárlás után Krieg Ferenc lett. Miután pedig Krieg távozott a posztról, a Strabil Kft. tulajdonosi körében egy új tulajdonos jelent meg, egy olyan cég, melynek Varga Jenő az ügyvezetője.

Varga Jenő most a Malév felszámolóbiztosa, Krieg Ferenc pedig a felszámolási eljárást elindító Bellum 2000 tulajdonos-ügyvezetője.

Rogán, Navracsics, kormányrendeletek

De hogy jön ide a jelenlegi kormány? Úgy, hogy, ha a kormánypárti többségű országgyűlés 2011 nyarán nem fogadja el Rogán Antalnak a nemzetgazdasági szempontból kiemelt vállalatok felszámolásának különleges szabályairól szóló törvényjavaslatát, szinte biztos, hogy ma nem Varga Jenő felügyeli a Malév vagyonát - írja a lap.

Mezei, nemzetgazdasági szempontból nem kiemelt cégek felszámolásánál ugyanis a csődtörvény szerint a bíróság ma már elektronikus, véletlenszerű kiválasztás módszerével jelöli ki a felszámolót vagy a vagyonfelügyelőt, éppen a korábbi visszaélésekből okulva.

A Malév elleni felszámolási eljárásban alkalmazható különleges szabályoknak Rogán törvényjavaslata mellett további lépések is megágyaztak - derül ki a cikkből. Ilyen a közigazgatási és igazságügyi miniszter, Navracsics Tibor által benyújtott és december 30-án kihirdetett pontosító törvényjavaslat, valamint három szintén 2011 december 30-án kihirdetett kormányrendelet.

A második kormányrendelet az, amely például a Malév felszámolásánál lehetővé teszi, hogy az állami tulajdonú Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.-t jelöljék ki állami felszámolóként.

Ezt mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

A Németh Lászlóné vezette Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Malév  stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítés szükséges jogtechnikai lépésnek nevezte, és azzal magyarázta, hogy az egy meginduló reorganizáció eredményes eszköze lehet. Emellett a kormány egy Budapest-központú légitársaság működtetésére vonatkozó szándékkal összhangban minősítette át a céget.

- Elképzelhető, hogy az állami felszámolócég vele szerződésben álló magánszemélyeket kijelölhet egyes feladatok ellátására, ugyanakkor különösen a Malévéhez hasonlóan kritikus esetben érthetetlen éppen az államtól mindeddig meglehetősen független felszámolási tevékenységet folytató Varga kijelölése – főképp, ha esetleg az eljárást elindító céghez is köze lehet a vagyonkezelőnek - írja az atlatszo.hu.

Képek! Így látták a magyarok az óceánjáró katasztrófáját

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Azt viszont már csak nagyon nehezen tudjuk elképzelni, hogy a fejlesztési minisztériumon, az állami vagyonkezelőn és az állami felszámolócégen keresztül a Fidesz gazdasági hátországa, törvényhozó tevékenységén keresztül a kétharmados kormánypárti parlamenti frakció, a jó tempóérzékkel meghozott rendeletein keresztül pedig a magyar kormány is együttműködjön a Malév irányított bedöntésében Gyurcsány Ferenc milliárdos ismerősével - zárul a cikk.

Ezt is szeretjük