200 macskát engedtek az elítéltek közé a börtönben: bámulatos, ami utána történt
Egészen új energiákat szabadítottak fel a macskák a börtönben.
Mára számos kutatás bebizonyította, hogy az állattartás pozitív hatással van az egészségre. Egy cica, kutya vagy más kedvenc jelenléte sokat javíthat a lelki és mentális állapoton, de még bizonyos testi tüneteket is képes mérsékelni. Nem csoda, hogy az alábbi program sikerrel járt, pedig eleinte még az ötletgazdák is tartottak tőle, hogy rossz véget ér majd.
Néhány évvel ezelőtt 200 menhelyi macskát költöztettek egy washingtoni börtönbe, persze szigorú szabályok és ellenőrzött körülmények között. Az elítéltekre elképesztő hatással volt a dolog, és szerencsére a legjobb forgatókönyv szerint mentek a dolgok, amit a kezdeményezők remélhettek.
Macskák a börtönben
Sajnos a menhelyek tele vannak olyan állatokkal, akiket senki nem fogad örökbe. Ez volt a helyzet Washingtonban 200 árván maradt cicával is, akiknek nem sok esélyük volt rá, hogy jobbra fordul a sorsuk, az altatást viszont mindenki szerette volna elkerülni, ezért az állatvédő szervezetek gondolkodni kezdtek a megoldáson, és merész ötlettel álltak elő. Összefogtak egy börtön vezetőségével, és létrehoztak egy programot, melyben lehetővé tették, hogy az elítéltek örökbe fogadhassák a macskákat.
A terv kezdetben ellentétes reakciókat váltott ki, még a szervezők sem voltak biztosan abban, hogy a bűnözők nem próbálják bántalmazni a cicákat. Mindenki meglepetésére azonban a zord külsejű férfiak olyan gyengédséggel álltak az állatokhoz, amit senki nem nézett volna ki belőlük. Az örökbefogadást szigorú feltételekhez kötötték: csak az jelentkezhetett, aki példásan viselkedett és fegyelmezett volt. A macskákat szerződéssel vehették magukhoz a fogvatartottak, és munkával kereshették meg az ellátásukhoz szükséges eszközöket.
Példátlan lelkesedést mutattak a rabok, és mindenki, aki gazdi lett, keményen dolgozott, hogy mindent megszerezzen kedvencének, amire csak szüksége lehet. Többé nem voltak balhék, verekedések, sőt: az elítéltek összekovácsolódtak, és kialakult egy kedves hangulatú közösség, ahol megosztották egymással a macskatartással kapcsolatos tapasztalataikat, és összehasonlították a cicáikat, hogy melyikük aranyosabb. Még tanfolyamon is részt vettek, ahol ruhadarabokat és kiegészítőket köthettek az állataiknak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A program minden szempontból sikeres volt: szerető otthont talált a reményvesztett macskáknak, és új színt vitt egy börtön életébe, ahol addig mindennapos volt a pokoli zűrzavar. A rabok lelke újjászületett, megtelt szeretettel és melegséggel, kedvenceik pedig végre biztonságban és kényelemben élhettek. A börtönmacskák történetét még egy sorozat is feldolgozta: a sikeres The Cats That Rule The World című műsorban az egyik elítélt és cicája sorsát követhették nyomon a nézők.
Több ezer kóbor kutyának adott otthont a szerb férfi: története meghatotta az internetet
A szerb férfi egy igazi angyal, aki már több ezer kutya életét megmentette.
ElolvasomA kiemelt kép illusztráció. Forrás: Getty Images. A cikkben szereplő kép forrása: Youtube/SHEBA Brand.