Újra együtt! Kéz a kézben sétálva fotózták a nemrég különvált álompárt

Louis Tomlinson, a One Direction énekese két hétig sem bírta a barátnője nélkül.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Alig két hete, hogy a One Direction énekese, Louis Tomlinson és barátnője, a Manchesteri Egyetemen tanuló Eleanor Calder érzelmes búcsút vettek egymástól a Heathrow reptéren, mielőtt az együttes turnéra indult volna.

Úgy tűnik azonban, nem bírták sokáig a távolságot, néhány napja a párt már együtt fotózták New Yorkban, ahová Eleanor a szerelme után utazott.

Romantikus program

A nagy újraegyesülés után a pár néhány napot a Nagy Almában töltött, majd Kanadába utaztak, ahol a Niagaránál is tettek egy romantikus túrát.

Torontóban még nyugodtan élvezhették egymás társaságát, a fotók szerint kettesben, kéz a kézben sétálgattak, miközben jeges kávét szürcsöltek, de a vízesésnél tett kirándulásnál már a One Direction többi tagja is csatlakozott hozzájuk.

Miután körülnéztek egy kicsit a hegyoldalban, az együttes és Eleanor egy vízitúrán is részt vettek - egyszóval éppen úgy viselkedtek, mint az átlagos turisták.

Ez a pár nap szinte egy mini nyaralásnak is beillett, a harmóniát csak egy éttermi incidens árnyékolta be.

Eleanor még New Yorkban csatlakozott Louishoz, a féltestvéreihez és a nagypapájához egy éttermi vacsorára, de nem voltak megelégedve a kiszolgálással, és mindketten írtak a Twitteren arról, hogy a pincér viselkedése bizony hagyott kívánnivalót maga után.

A legdögösebb külföldi sztárok 25 év alatt

Nézegess képeket!

Elolvasom

Miután néhány kommentelő nemtetszését fejezte ki az énekes fanyalgása miatt, Eleanor egy hosszú bejegyzést írt, miszerint a konfliktust az váltotta ki, hogy Louis az ő és a kishúga védelmére kelt a pincérrel szemben, miután az udvariatlanul beszélt velük.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Úgy tűnik, a szerelmesek között teljes az összhang, és bár Eleanornak vissza kellett utaznia az egyetemre, a nyári szünidő alatt biztosan lesz még alkalom, amikor csatlakozik az együtteshez a turné alatt.

Ezt is szeretjük