Rátaláltak a világ legidősebb pénzverdéjére: már 2500 évvel ezelőtt készítettek itt fémpénzt

A világ legrégebbi, mintegy 2500 éves pénzverdéjére találtak rá a közép-kínai Honan tartományban.

Legősibb pénzverde
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kínai régészek szénizotópos kormeghatározással állapították meg, hogy a bronzöntödében az időszámításunk előtti 640 és 550 körül kezdhettek egységesített fémpénzt készíteni, ezzel a ma ismert, legrégebben működő pénzverde a világon a Hszinhua kínai állami hírügynökség beszámolója szerint.

A korábban feltárt, legősibb pénzérméket a mai Törökország területén találták, és nagyjából az időszámításunk előtti 7. századra datálják őket. Az öntöde Honan mai székhelye, Csengcsou város nyugati részén feltárt egykori település romjai között került elő.

Mást is találtak a környéken

Az ásatás helyszínén további, az érmekészítéshez kapcsolódó leletet - egyebek mellett kész érméket, valamint érmeöntéshez használt mintákat - is találtak. A régészek emellett több olyan, nagy méretű gödröt is feltártak, amelyeket a bronzöntéskor keletkezett hulladék lerakására használtak. Az egyik ilyen gödörből két kész fémérme került elő.

A tudósok szerint az érmék az időszámításunk előtti 770 és 476 között tartó, úgy nevezett Tavasz és ősz korszakban, valamint a Hadakozó fejedelemségek korszakában (időszámítás előtti 475-221) lehettek használatban fizetőeszközként, ezzel Kína legrégebbi fémérméinek egyikei. Az ásatást végző kínai régészcsoport a Cambridge Egyetem Antiquity című régészeti folyóiratában megjelent cikke szerint a pénzverdét az időszámításunk előtti 8. században bronzöntödeként egyéb fémtárgyak - egyebek mellett fegyverek - készítésére használták, és csak mintegy egy évszázaddal később kezdték meg ott az érmék készítését. Kiemelték: a történészek még mindig nem tudták meghatározni, hogy pontosan mi volt az oka a pénzérmék felbukkanásának. Egyes elméletek szerint az adásvételeket próbálták a pénz bevezetésével megkönnyíteni, míg mások szerint az adóbeszedés miatt kezdték használni az érméket.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A pénzverdének is helyet adó Kuancsuang-romok egy időszámítás előtt 800 körül, a Nyugati Csou-dinasztia idején épült település maradványai. A települést a jelenlegi ismeretek alapján időszámításunk előtt 450 körül elhagyták. A romok között egyebek mellett bronzöntödék, fazekasműhelyek, valamint csontokat megmunkáló mesterek műhelyei kerültek elő.

8 semmihez sem fogható történelmi kincs, amit furcsa módon találtak meg

A világ rengeteg régészeti és művészeti értéket a véletlennek köszönhet.

8 semmihez sem fogható történelmi kincs, amit furcsa módon találtak meg: a véletlennek köszönheti őket a világ

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Borítókép forrása: AntiquityJ / Twitter)

Ezt is szeretjük