5 nyelvkönyv, amivel egyedül is perfekt lehetsz

Régóta elsajátítanád a francia nyelvet? A spanyollal szemezel? Válogass kedvenc nyelvkönyveink között, és nem lesz szükséged nyelvtanárra!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sosem késő belekezdened egy idegen nyelv elsajátításába, ráadásul ma már magántanárnál és jobbnál jobb nyelviskolákban is tanulhatsz.

16 agypörgető táplálék

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ha pedig autodidakta módon szeretnél megtanulni végre angolul, németül vagy éppen olaszul, olyan kiváló könyvek, illetve hanganyagokat is tartalmazó csomagok között válogathatsz, melyekkel az egész gyerekjáték.

5 perc angol kezdőknek és újrakezdőknek

Ha még egyáltalán nem, vagy csak egészen keveset tanultál angolul, érdemes a kezedbe venned a kötetet. Az önálló használatot segíti a képes szótár, a hanganyag és a feladatok is. A két részre bontott tananyag - 16 lecke komplett nyelvtani magyarázatokkal - elsajátítása után egészen közel kerülhetsz az alapfokú nyelvvizsga szintjéhez, sőt, akár meg is próbálhatod letenni azt, ha éppen szükséged van rá. A nyelvtani anyagok mellett a szókincset, a beszédszituációkat és a párbeszédeket úgy állította össze a szerző, hogy a legfontosabb hétköznapi témakörökben - bemutatkozás, munka, iskola, vásárlás, étkezés, orvosnál, útbaigazítás - könnyedén elboldogulhass.

A könyvhöz kiegészítő anyagok járnak, melyeket a www.5percangol.hu weboldalon találsz meg.

Szerző: Szalai Nóra.
Kiadja az 5 perc Csoport Oktató és Médiaszolgáltató Kft.
Ára 3840 forint.
A könyvet itt rendelheted meg. »

PONS Megszólalni 1 hónap alatt - Spanyol könnyedén

Utazni készülsz? Élvezetesebbé szeretnéd tenni a nyaralást? Hódítani szeretnél? Tanulj meg spanyolul könnyedén, és szólalj meg bátran!
A PONS Megszólalni 1 hónap alatt című nyelvkönyvében található rövid leckékkel naponta nagyjából 15 perc nyelvtanulással megtanulsz köszönni, kérni, társalogni. Ha csak a túlélőszókincset tanulod meg, már akkor sokat megértesz. A nyelvtani feladatokkal tökéletesítheted a nyelvhelyességed, a CD segítségével pedig a történeteket és a szavak kiejtését hallgathatod meg. A könyv tele van kulturális információkkal, melyekkel jobban megismered az országot, így ezzel a könyvvel a táskádban biztos, hogy jobban élvezed majd az utazást.

Szerzők: Susana Chiabrando, Sigrid Horschitz, Angels Valera.
Kiadja a Klett Kiadó.
Ára 5900 forint.
A könyvet itt rendelheted meg. »

15 perc német - Tanulj meg németül napi 15 perc alatt!

Mindössze napi 15 perc nyelvtanulással eljuthatsz a német beszédig és szövegértésig. A 15 perc német című könyv egyedi vizuális megjelenítése megkönnyíti, és élvezetessé teszi a tanulást. Nem kell írnod, sem házi feladatokat csinálnod - csak használd a borítófület a válaszok letakarására, és folyamatosan tesztelheted magad tanulás közben.

A hétköznapi életből vett példák között megtalálsz minden olyan szituációt, melyre utazásnál vagy az üzleti életben szükséged lehet. Akár teljesen kezdő vagy, akár csak felfrissíteni szeretnéd tudásod, nincs könnyebb útja a gyors nyelvtanulásnak, mint a 15 perc német című kiadvány használata.

Szerző: Sylvia Goulding.
Kiadja a M-érték Kiadó.
Ára 2499 forint.

PONS nyelvtanfolyam kezdőknek: Olasz

Nem meglepő, ha téged is magával ragadott az olasz nyelv dinamikája és temperamentuma. Ha viszont nemcsak hallgatni szeretnéd, de beszélni is a nyelvet, vágj bele minél előbb! Az olaszt egyébként sem nehéz elsajátítani, a PONS nyelvtanfolyam kezdőknek című kiadvány pedig még inkább megkönnyíti a tanulást.
A csomagot kezdő nyelvtanulóknak ajánlják, segítségével pedig negyven leckén át lépésről lépésre, fejezetről fejezetre tanulhatsz olaszul, és betekinthetsz az olasz mindennapokba is. A tanultak megszilárdítását ismétlő fejezetek és típusfeladatok segítik. A csomagban található könyv egy évre elegendő tananyaggal lát el, a négy CD-n pedig mintegy négy órányi hanganyagot találsz.

Szerző: Beatrice Fenate Rovere.
Kiadja a Klett Kiadó.
Ára 7650 forint.
A könyvet itt rendelheted meg. »

Franciául könnyűszerrel - Tananyag kezdőknek

Az Assimil-módszer segítségével te is könnyűszerrel elsajátíthatod önállóan, tanári irányítás nélkül a francia nyelv alapjait. Naponta mintegy harminc perc tanulás elegendő ahhoz, hogy hat hónap múlva otthonosan mozogj a hétköznapi élet alapvető helyzeteiben.
Az Assimil-módszer élvezetes, humort sem nélkülöző olvasmányok sora. A tanulás kezdetén, az úgynevezett első hullámban nincs más dolgod, mint figyelmesen hallgatni az első ötven lecke hanganyagát - az ismeretek elmélyítésére a tanulás következő fázisában, a második hullámban kerül sor.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A tananyag az Assimil-módszernek kifejezetten a magyar anyanyelvű tanulók számára készült változata. Garantáltan beszédcentrikus, épít a kreativitásodra, eredeti és ötletes, és szinte játék vele a nyelvtanulás.

Szerző: Anthony Bulger.
Kiadja az Assimil Hungária Kft.
Ára 11 296 forint.
A könyvet itt rendelheted meg. »
Ezt is szeretjük