Néhány perc alatt megölheti a kutyádat - Nem kell hozzá rossz szándék sem
Nem gondolnád, milyen hamar végzetes lehet számára.
Gazdikkal telt meg a budaörsi Tesco Áruház parkolója, akik látványos kampányba fogva hívták fel az autós állattartók figyelmét arra, hogy akár néhány perc alatt életveszélybe sodorják kedvencüket, ha a vásárlás idejére a járműbe zárják őket. Kánikulában ugyanis rövid idő is elegendő ahhoz, hogy túlhevüljön a levegő, a szaunává változott kocsiban pedig akár pár perc is veszélyeztetheti a kutya vagy más kisállat életét.
Bár sokak számára nyilvánvaló lehet ez a szabály, sajnos a tendencia azt mutatja, hogy nem lehet róla eleget beszélni: évről évre egyre magasabb számban történik baleset a felelőtlen gazdik miatt. Még állatkínzónak sem kell ugyanis lenni ahhoz, hogy egy percre magára hagyva az állatot az üzletben például egy hosszabb sorba botolj, ami már végzetes lehet kedvenced számára.
Végzetes tévhitek
Kis Anna, a Nyújts segítő mancsot! kutyaelsősegély-program alapítója szerint a tájékoztató kampány célja, hogy tudatosítsa a gazdikban: a hőguta megelőzéséért egyedül ők tehetnek. A legtöbb eset sajnos abból ered, hogy a gazdi nem ismeri fel, a kinti 32 fokos melegben hagyott autóban ő sem képes tíz percnél hosszabb ideig megmaradni, hiszen ennyi idő alatt már 39 fokra melegszik, ami fél óra után a 48 fokot is eléri. Végzetes tévhit lehet továbbá az is, hogy az árnyék vagy a résnyire letekert ablak elegendő a hőguta megelőzéséhez.
A szabály közismert - vagy mégsem?
Az akció helyszínéül szándékosan választották egy hipermarket parkolóját, hiszen úgy vélik, így sokkal több emberhez elér az üzenet, ráadásul a baleset gyakran éppen ilyen közegben következik be. A budaörsi áruház szintén a kezdeményezés mellé állt, amelynek keretében az autó lehűlésére váró utasok a megelőzésről és a hőguta esetén szükséges teendőkről kaptak tájékoztatást egy legyezőként is funkcionáló eszközön.
A kampány szükségességét igazolja, hogy annak rövid lefolyása alatt több bezárt kutyust is találtak a parkolóban. Hangosbemondóval hívták fel a figyelmet arra, hogy térjenek vissza a gazdik, különben a kedvencek perceken belül meghalhatnak. Ebben az esetben szerencsére sikerült megmenteni őket.
Megható történet
Senki sem akarta hazavinni a kutyust, a gyerekek viszont elsőre beleszerettek, hiszen apjuk és a kutyus is hasonló helyzetbe került.
A fél szemére megvakult a férfi: elszorul a torkod, ha meglátod a kutyáját!
Nézegess képeket!
ElolvasomDe akkor mit csináljak?
Természetesen mindenki kerülhet olyan helyzetbe, hogy elkerülhetetlenné válik például egy gyors ügyintézés. Ilyenkor a legjobb otthon hagyni a kutyát, s ha ez mégsem kivitelezhető, az egyre szaporodó kutyabarát boltok, kávézók jelenthetnek megoldást, esetleg megkérhetsz egy barátot arra, hogy kísérjen el, és vigyázzon az kisállatodra egy árnyékos helyen.
Sokakban felmerül a kérdés, hogy mit lehet tenni, ha meglátnak egy zárt autóban szenvedő kutyust. Ha a tulajdonos nincs a közelben, és nincs más lehetőség, a rendőrség értesítésén túl a Vigyél Haza Alapítvány jogi hátteret biztosít az autó ablakának betörésére is a megmentés érdekében.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
- érdekességek a világból
- felelős állattartás
- háziállat
- kutya
- veszélyes
- macska
- baleset
- állatkínzás
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- betegség
- kutya