
Drámaian csökkent a várható élettartam a koronavírus miatt: a II. világháború óta nem volt példa erre
Sok országban az elmúlt évek előrelépéseit rövid idő alatt semmissé tette a járványhelyzet.


A koronavírus szinte teljesen felborította az addig jól megszokott hétköznapokat, és a világ minden pontján befolyásolta az emberek életét. A járványnak nemcsak egészségügyi és gazdasági hatásai lettek, de a várható élettartamot is drasztikusan csökkentette.
Az Oxford Egyetem Leverhulme Demográfiai Kutatóközpontjának szakértői megállapították, hogy a II. világháború óta nem tapasztaltak ilyen mértékű visszaesést a várható élettartamban, a kutatók szerint sok országban az elmúlt évek előrelépéseit rövid idő alatt semmissé tette a járvány.
A férfiak jobban érintettek, mint a nők
A várható élettartam az a kor, melyet egy újszülött feltehetően megérhet, ha a halálozási számok továbbra is úgy alakulnak, ahogyan születése pillanatában. A tanulmány szerint a férfiaknál nagyobb a visszaesés mértéke, mint a nőknél, Magyarországon egyetlen év alatt a nők esetében 2019-hez képest 2020-ban 79,54 évről 78,89 évre, férfiak esetében 72,81 évről 72,11 évre csökkent a várható élettartam.

A tudósok az Egyesült Államok, Chile és 27 európai ország adatait vizsgálták meg, ezek közül 27-ben csökkent a várható élettartam, 22 országban legalább fél évvel, ami drasztikus változásnak számít. José Manuel Aburto, a tanulmány társszerzője szerint legutóbb a II. világháború idején figyeltek meg ilyen csökkenést egy éven belül több nyugat-európai országban is, például Spanyolországban, Angliában és Walesben, Olaszországban és Belgiumban.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
A tanulmányban szintén szerzőként közreműködő Ridhi Kashyap szerint az, hogy az eredmények ilyen hatást mutatnak, jól szemlélteti, mekkora pusztítást végzett a koronavírus a világban. Legnagyobb mértékben az Egyesült Államokban csökkent 2020-ban a várható élettartam, ez főként a férfiakat érintette, 2019-hez képest 2,2 évvel. Amerikában a 60 év alatti, keresőképes korban lévők megemelkedett halálozási aránya volt szembeszökő, ezzel szemben a legtöbb európai országban elsősorban a 60 év felettiek halálozási aránya növekedett.
Covid-19: ki kerül kórházba a legnagyobb eséllyel a negyedik hullámban? Az infektológus elmondta
Többségében oltatlan, idős emberek kerülnek kórházba a szakértő szerint.
(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!

- statisztika
- országgyűlés