Képeken az elmúlt 3 év legőrültebb döntései
Az Orbán-kormány belehúzott az elmúlt időszakban.
Az Orbán-kormány 2010-es megválasztása óta számtalan intézkedést, új törvényt és törvénymódosítást hozott.
Az elmúlt egy évben azonban halmozottan szavaztak meg változásokat, amelyek most értek el oda, hogy hatályba lépjenek. Összeszedtük a leghajmeresztőbb ötleteket, javaslatokat és törvényeket, amik a Fidesztől származnak.
Ami változik
Az egyik legnagyobb vihart kavart döntése a kormánynak egyértelműen a trafikpályázatokkal kapcsolatos gyökeres változások bevezetése. A szeptemberben kiírt első körös pályázatokat megnyert trafikosok mind a Fidesz-közeli szférából kerültek ki, és rengetegen, akik már évtizedek óta kiskereskedelemből éltek, kénytelenek bezárni a boltot, mert a dohányárusítás nélkül valószínűleg csődbe mennének. Most, júliusban tartunk ott, hogy megnyíltak a trafikok, és elkezdték árulni a dohányterméket.
Egy másik nagy változás az új Büntető Törvénykönyv hatálybalépése, szintén júliustól, ami rendkívül szigorúra sikeredett. A szabályzat alapján sokkal könnyebb lesz akár egy 12 évesnek is börtönbe kerülnie, illetve annak, aki akár csak enyhe drogokat fogyaszt, és két éven belül kétszer elkapják. Súlyosabb büntetést kap, aki családon belüli erőszakot, újabb nevén kapcsolati erőszakot alkalmaz, illetve bizonyos esetekben a törvénykönyv megengedi a jogos önvédelmet.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A fent említett két változás csak egy a sok közül, nem beszélve a földtörvényről, a szociális temetésről vagy az újabb és újabb megszorításokról. Képeken a legmeghökkentőbb változások! Vajon a sor még folytatódik?
- családon belüli erőszak
- fidesz
- országgyűlés
- orbán viktor
- belföld
- parlament
- büntető törvénykönyv
- trafikpályázat
- kapcsolati erőszak
- szociális temetés
- trafikmutyi
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- cigaretta
- belföld
Szép: dohánybolt az orvosi rendelő mellett
- törvény
- család
Jön az élettársi tartás 2014-ben
- szavazás
- törvény