Óriási területen zajlik a fehéredés a Nagy-korallzátonyon: emberi tevékenység tehet róla
Tavaly az UNESCO tudományos tanácsadói azt javasolták, hogy a Nagy-korallzátony kerüljön fel a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára.

A Nagy-korallzátonyt felügyelő ausztrál tengeri park hatóság (GBRMPA) közleménye szerint a zátony mintegy 1200 kilométernyi hosszúságú területét érinti az újabb, már hatodik tömeges fehéredés, amit a globális felmelegedés okoz. A tudósok azonnali lépéseket sürgettek a klímaválság elhárítására.
A Guardian cikke szerint egy ENSZ-misszió ellenőrzi a korallzátony állapotát, és tapasztalatairól pénteken számol be Townsville-ben. A GBRMPA riasztó jelenségként számolt be arról, hogy miközben a tudósok az idén hűvösebb La Nina miatt a korallok egészségi állapotának javulására számítottak, ennek ellenkezője következett be.
A korrallzátonyra nagyon veszélyes a felmelegedés
A tudósok az ismétlődő korallfehéredést is előidéző üvegházhatású gázkibocsátás korlátozását sürgették. David Wachenfeld, a GBRMPA vezető tudósa rámutatott, hogy bolygónk és a korallzátony is 1,5 Celsius-fokkal melegebb, mint 150 évvel ezelőtt. Ennek következtében az időjárás is megváltozik, váratlan eseményekre kell számítani. Mint hozzáfűzte: őt már semmi sem tudja meglepni.

Az Ausztrál Tengertudományi Intézet (Aims) és a GBRMPA helikopteres légi felmérést végzett szerdán a Nagy-korallzátony tengeri parkjának teljes, 2300 kilométeres hosszában, amely mintegy 750 különálló korallzátonyt foglal magába. A négy részre osztott tengeri park mind a négy területét érinti a korallfehéredés - mondta el Wachenfeld. 2016 óta ez már a negyedik tömeges korallfehéredés a Nagy-korallzátonyon, és az első olyan, ami a La Nina éghajlati körülményei idején zajlik.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Neal Cantin, az Aims kutatója, aki a két megfigyelőcsoport egyikét vezette, személyesen a Nagy-korallzátony 1800 kilométer hosszú területének állapotát mérte fel helikopterről. Beszámolója szerint a Whitsunday-szigetek és Cooktown közötti területen mindenütt fehéredik a korall. A tengeri park déli szekciójában azonban a fehéredés enyhébb, mint a többi területen, és ott vannak olyan koralltelepek, amelyek egészségesek.
Egyre többször kifehéredik a korall
A korall kifehéredése akkor következik be, amikor a telepet alkotó állatokat stressz éri az átlagon felüli vízhőmérséklet miatt. A korallállat kilöki a benne élő algát, amely táplálja és színezi a korallt. A korallok ugyanakkor túlélhetik a kifehéredést, és Cantin elmondta, hogy az Aims és más szervezetek tudósai az év végéig víz alatti ellenőrzéseket végeznek, hogy ellenőrizzék, hány korall maradt életben és nyerte vissza a színét.

A korallok széles körű, tömeges kifehéredése a zátonyon először 1998-ban fordult elő, majd 2002-ben, 2016-ban, 2017-ben, 2020-ban és most 2022-ben is. Az ENSZ tíznapos megfigyelő missziójának két tudósa - az egyik az UNESCO, a másik a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) részéről - a következő napokban tájékoztatást kap a légi felmérések eredményeiről. A felmérésről készülő jelentést az UNESCO júliusra tervezett világörökséggel foglalkozó tanácskozásának nyújtják be. Tavaly az UNESCO tudományos tanácsadói azt javasolták, hogy a Nagy-korallzátony kerüljön fel a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára. Az ausztrál Morrison-kormánynak azonban sikerült elérnie, hogy elhalasszák ezt a lépést.
Különleges vízi élőlényt fedeztek fel: már alkalmazkodott a klímaváltozáshoz
A szakemberek sem tudják, hogyan maradnak életben ezek a korallzátonyok.
(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!

- tudomány
- globális felmelegedés
Elképesztő változás ment végbe 70 év alatt az óceánokban: tovább folytatódik a hanyatlás

- környezetvédelem
- klímaváltozás