Ez lesz a Csodák Palotája helyén

Egy izgalmas program

Április 18. és 21. között kerül megrendezésre a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Mintegy 380 programmal várja a közönséget a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál április 18. és 21. között.

Az esemény díszvendége Olaszország és Michel Houellebecq francia író lesz.

Megágyaztak a díszvendégségnek

A Millenáris B épületében tartandó rendezvényre 25 országból mintegy 70 vendéget várnak. Olaszország tíz év után másodszor mutatkozhat be Budapesten - mondta el az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése és a fesztivál igazgatója.

Kiemelte: az olasz díszvendégség gesztus, hiszen idén Magyarország öt olasz nagyvárosban tarthat nagyszabású kulturális évadot. Mint fogalmazott, megágyaztak a díszvendégségnek, hiszen korábban díszvendég volt Umberto Eco, tavaly pedig Claudio Magris vehette át a Budapest Nagydíjat.

Felidézte, hogy Budapest látta először vendégül az Európai Unió valamennyi tagállamának irodalmát két éve. Magyar újítás továbbá az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválja, amely már több mint 180 fiatal szerzőnek biztosított bemutatkozási lehetőséget, köztük olyan magyar alkotóknak, mint Dragomán György, Grecsó Krisztián vagy Horváth Viktor.

Színes programok

Gina Giannotti, a budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója kiemelte, hogy az olasz díszvendégség keretében nemcsak a kortárs olasz könyvkiadást ismerhetik meg az érdeklődők, hanem közérdekű témákat is körüljárnak, valamint bemutatják az olasz gasztronómiát is. Az olasz standon a könyv jövőjével foglalkozó kerekasztal-beszélgetések, valamint közönségtalálkozók színesítik a programot, emellett kiállítás nyílik a hétszáz éve született Giovanni Boccaccio emlékére.

A tárlatra a Toszkán Bibliográfiai Társaság 72 művészt kért fel egy sorozat és egy ex libris metszet készítésére a világhírű olasz novellista hétszázadik születésnapjához kapcsolódva - mondta el az igazgató, hozzátéve, hogy a tárlat így nemcsak az alkotó életét ismerteti meg, hanem bemutatja az ex libris készítésének történetét is.

Egy szuszra elolvashatod őket! A 9 legrövidebb, kedvenc regény

Nézegess képeket!

Elolvasom

A meghívott vendégek közül az igazgató megemlítette többek közt Tullio Avoledót, Giorgio Pressburgert, Luca Cognolatót, Stefano Bennit, Daniele Cavicchiát, Armando Massarentit, Nanni Balestrinit, Tomaso Kemenyt, Giancarlo De Cataldót, valamint Tommaso Giagnit. 

Az idei fesztiválon összesen hat kiállítás lesz látható, valamint több filmvetítést is tartanak. Bemutatják Giorgio Pressburger filmjét, és az 1956-ban kivándorolt írónak új kötete is megjelenik magyarul: A fehér közök törvénye című könyv öt elbeszélést tartalmaz.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Gyerekeknek is

Morcsányi Géza, a Magvető Kiadó igazgatója Michel Houellebecq írót mutatta be. A Goncourt-díjas alkotó Robert Merle után a második francia író, aki Budapest Nagydíjat kap. A nyitónapon a szerzővel Forgách András író beszélget, a laudációt Bartis Attila író mondja. A rendezvényt idén a Millenáris B épületében és az előtte lévő területen tartják. Erre az ad lehetőséget, hogy a Csodák Palotája kiköltözött az épületből. A gyerekeket mesedélutánok, kreatív foglalkozások és koncertek is várják. További információt a programokról és a rendezvényről ezen a linken kaphatsz.

Ezt is szeretjük