Te rajta vagy a bankok rettegett listáján? Így tudhatod meg

Mindenkinek joga van hozzá, hogy tájékozódjon, szerepel-e az adósok listáján.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A kormány új ötlete nyomán bevezetésre kerül a fair bankokról szóló törvény, amitől a kabinet azt reméli, kevesebb bedőlt hitelt eredményez majd. Jelenleg az adósok egyik réme a Központi Hitelinformációs Rendszer - KHR -, amely korábban BAR-listaként vált közismertté.

Ki kerül fel a tiltólistára, mit okoz ez, és hogyan lehet kikerülni a negatív besorolás alól? Ennek jártunk utána.

Központi Hitelinformációs Rendszer

Először is kezdjük azzal: mi is a KHR? Ez egy, a hazánkban működő hitelintézetek által közösen fenntartott információs rendszer, amelynek segítségével a hitelbírálat folyamán tájékozódhatnak a hitelnyújtók arról, hogy korábban volt-e bármi gondja a törlesztéssel a leendő ügyfélnek.

A KHR a korábbi, még BAR névre hallgató listával ellentétben már a pozitív adósokat is számon tartja. Ennek alapján a hitelintézet kiválaszthatja, kivel köthet kockázatmentesen szerződést, illetve ki az, akinek már meggyűlt a baja a törlesztéssel. Persze azt, hogy a listán szereplő adatokból mennyit vesznek figyelembe, intézete válogatja, tehát lehetnek engedékenyebb és szigorúbb bankok is, erre egységes szabályozás nincs.

Nagyon fontos, hogy minden egyes hitelfelvétel előtt nyilatkozni kell arról, hogy nyilvánosak legyenek a bankok számára az adataid, mert ha ezt elmulasztod, akkor hiába vagy fent a pozitív listán, a bank csak a negatív adósokhoz férhet hozzá automatikusan. A negatív adatok azonban mindenképpen elérhetők a rendszerben. A pozitív adataid a belegyezéseddel öt évig a listán maradnak.

Így kerülhetsz le a listáról

Hogy kerülhetsz fel a negatív listára? Természetes személy akkor kerül fel erre a listára, ha hátraléka meghaladja a mindenkori legkisebb minimálbér összegét, és ez folyamatosan legalább 90 napon keresztül fennáll.

Ezen a listán az adós addig marad fent, míg a helyzet valamilyen módon nem rendeződik. Ez lehet a hátralék kifizetése, a pénzintézet követelésének érvényesítése - például a fedezetül szolgáló ingatlan elárverezése - vagy a szerződés átütemezése. A pozitív listával ellentétben itt nincs olyan határidő, amely letelte után az adatok eltűnnek a rendszerből.

Jogod van ahhoz, hogy tájékozódj, rajta vagy-e a listán. Erről a bank a hitelszerződés során értesíteni köteles, de külön is kérhetsz tájékoztatást valamely banktól vagy a Bankközi Informatikai Szolgáltató Zrt.-től. Ez a kérelem díjmentes.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Jogod van informálódni

Bár a bankoknak 2005-től kötelessége értesíteni az ügyfelet a listára kerülésről, az előtte hitelt felvetteket még érhetik meglepetések, ha nem tudnak arról, hogy negatív besorolást kaptak. Ha nem tudod, mi okból szerepelsz a listán, egy ügyféltudakozvány kitöltésével az adott banknál könnyen információhoz juthatsz. Ha úgy gondolod, jogtalanul szerepelsz a KHR-en, akkor is az adott bankhoz kell fordulni.

Miért jó pozitív adósnak maradni? Általában ezek az ügyfelek könnyebben, illetve jobb feltételek mellett kaphatnak hitelt, akár még a kamatfelár is alacsonyabb lehet, ha megtalálnak a KHR pozitív listáján.

A végére egy kis jó hír a diákhiteleseknek: ha ezzel a hiteleddel maradtál el, a Diákhitel Központ nem tesz fel a negatív listára.

Ezt is szeretjük