7,3-as földrengéssel nézett szembe a magyar mentőszervezetet: hihetetlenül profik voltak

Újabb öt évre megkapta a nemzetközi minősítést a két magyar mentőcsapat.

A Hunor hivatásos és a Huszár önkéntes mentőszervezet is teljesítette az ENSZ Nemzetközi Kutató és Mentési Tanácsadó Csoport követelményeit, így a következő öt évben az előbbi továbbra is nehéz, utóbbi pedig közepes kategóriájú városi kutató-mentő szervezetként vehet részt akár nemzetközi mentésekben is - közölte a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a kormányzati portálon.

A közlemény szerint a két magyar mentőcsapat egy 36 órás terepgyakorlaton bizonyította a szakértők előtt, hogy képes a nemrégiben megújult irányelv előírásai szerint dolgozni. A minősítő gyakorlatuk feltételezése szerint egy, a Richter-skála szerinti 7,3-as erősségű földrengés rázta meg a képzeletbeli Magorlandot, tönkretette az ország infrastruktúráját, áldozatokat szedett, és sokan rekedtek a romok alatt. 

Embert próbáló feladatok

A Hunor és a Huszár mentőcsapat folyamatosan dolgozott, feladataik a tájékoztatás szerint változatosak voltak. Akadt dolguk magas rangú politikus feltételezett sérült hozzátartozójával, mentés közben - ugyancsak képzeletben - súlyosan, amputálást igénylően megsérült keresőkutyával, kutattak termálvíztározóhoz tartozó alagútrendszerben, ismeretlen vegyi anyag jelenlétében, vágtak át vasbetont, szimuláltak újraélesztést, mentettek kötélpályán alpintechnikával és kisiklott vasúti kocsit is emelniük kellett.

A gyakorlat záróünnepségét múlt pénteken tartották, a rendezvényen a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint John Cawcutt, az ENSZ Nemzetközi Kutató és Mentési Tanácsadó Csoportjának koordinátora méltatta a magyarok teljesítményét, elismeréssel szólt arról a támogatásról, amelyet a mentőcsoportok a kormánytól és a Belügyminisztériumtól kaptak. Az ENSZ zászlaját, valamint az újraminősítésről szóló dokumentumokat a koordinátor adta át Góra Zoltánnak, a katasztrófavédelem főigazgatójának.

Góra Zoltán az ünnepségen a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint elmondta: a főigazgatóság továbbra is elkötelezett a két mentőszervezet fejlesztése mellett. A közleményben megemlítették azt is, hogy a világon elsőként az ENSZ Nemzetközi Kutató és Mentési Tanácsadó Csoportjának minősítését a Hunor elődje, a Fővárosi Központi Rendeltetésű Mentőszervezet szerezte meg, 2005-ben nehéz kategóriájú csapatként.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Magyarország 2012 októberében ismét mentőcsapatokat minősíttetett: a Hunor megszerezte a nehéz kategóriát, emellett a Huszár, vagyis az önkéntes speciális mentőkből álló csapat pedig közepes kategóriás városi kutató-mentő minősítést kapott. Az elmúlt öt évben a Hunor számos gyakorlaton és európai uniós misszióban részt vett. Voltak segíteni Ukrajnában, Japánban, Macedóniában, a 2013-as szerbiai árvíz helyszínein, de idehaza is helytálltak. 

Dolgoztak négy évvel ezelőtt a dunai árvíz idején, a rendkívüli hóhelyzetben, és egy fővárosi házrobbanásnál is végeztek kutatómunkát. A világon összesen 49 ország minősítette eddig kutató-mentő csapatát, ezek közül 33 nehéz, 16 pedig közepes kategóriával rendelkezik. Eddig az Amerikai Egyesült Államok és az Egyesült Királyság tudott újraminősítést szerezni, Magyarország harmadik ebben a sorban.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük