Ennyivel lesznek drágábbak idén a karácsonyfák: mélyen a zsebünkbe kell nyúlni

Jelentős drágulásra lehet számítani!

Karácsonyfák drágulása
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A piaci kereskedők előrejelzése alapján a fenyőfaárak átlagosan 5-10 százalékkal alakulhatnak a tavalyi szint felett: a lucfenyőt 5000-5500 forint között, az ezüstfenyőt 6-8 ezer, míg a nordmann fenyőt 8-10 ezer forint közötti méterenkénti áron kínálják az idei szezonban az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi fenyőárusok  ismertette a múlt héten végzett felmérésének eredményét az MTI-vel hétfőn az Agroinform.hu.

Karácsonyfák drágulása 

A vásárlók 72 százaléka tervez legalább 7 ezer forintot költeni erre a célra, ezen belül 44 százaléknyian terveznek 10 ezer forintnál nagyobb kiadást, míg minden ötödik vevő (22 százalék) költ majd 15 ezer forintnál többet.

A fenyőtípusok között tovább nő a nordmann népszerűsége, amelyet a megkérdezettek 62 százaléka részesít előnyben, szemben a 2022-es felmérésben mért 54 százalékkal. A lucfenyő 22, míg az ezüstfenyő 14 százalékos értékkel foglalja el a népszerűségi lista következő helyeit.

GettyImages-1449039094
Fotó: Isabel Pavia / Getty Images Hungary

A válaszadók 60 százaléka másfél méter feletti, 40 százaléknyian ennél kisebb fenyőt terveznek vásárolni, gyökeres, földlabdával árusított fenyők iránt pedig minden nyolcadik vásárló érdeklődik. A felmérés szerint a vevők 85 százaléka az utolsó két hétre hagyja a vásárlást.

A válaszadók negyede jelezte, hogy fenyő helyett műfenyőt díszít karácsonykor. Szemben a korábbi évekkel, a megkérdezettek nem a környezetvédelmet (23 százalék), hanem a többszöri felhasználhatóság miatti árelőnyt (44 százalék) említették indokként.

Magyarországon ma 600-700 családi gazdaság termeszt 3000-3500 hektáron fenyőfát, az így megtermelt mennyiség a hazai kereslet mintegy háromnegyedét fedezi  ismertette az Agroinform.hu.

A termesztők 72 százaléka számolt be arról, hogy a melegebb és változékonyabb időjárás miatt több a kártevő, emiatt a korábbinál többet kell a növényvédelemmel foglalkozniuk  írták.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Jó hír jött az autósoknak! Keddtől fog életbe lépni

Sok magyar autóst érintenek a változások!

Elolvasom

Képek: Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük