Íme, az adat, amit a kormány szerint nem kell nézni

A munkanélküliségi ráta a vártnál kisebb mértékben nőtt, az elemzők bizakodnak. Pedig nem is számít.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön hozta nyilvánosságra a foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat. Utóbbi az elemzők szerint a vártnál jobb lett, így most sajnálhatja a kormány, hogy Giró-Szász András korábban azt nyilatkozta, hogy a munkanélküliségi adatok helyett a foglalkoztatottságra vonatkozó számokat kell nézni.

Ilyen erőteljes munkahelybővülés 2003-ban volt utoljára

A vártnál jobb lett a 2012. március-májusi időszak 11,2%-os munkanélküliségi rátája - mondták el elemzők az MTI-nek a KSH adataira reagálva. Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a vártnál nagyobb mértékben csökkent a ráta, túlnyomórészt a közcélú foglalkoztatásnak köszönhetően. Ilyen erőteljes munkahelybővülés 2003-ban volt utoljára - fűzte hozzá.

A munkanélküliek száma 10,5 ezerrel csökkent az előző háromhavi átlaghoz, míg 19,6 ezerrel nőtt az egy évvel korábbihoz képest, az aktív dolgozók száma egy év alatt 82,4 ezerrel bővült, ami kedvező folyamatokat tükröz.

Az aktív munkavállalók számának növekedését a szigorúbb nyugdíjba vonulási feltételek és a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata okozhatja - vélekedett az elemző. Így a közeljövőbben tovább nőhet az aktívak száma. Szezonális hatásoknak köszönhetően a következő hónapokban tovább emelkedhet a foglalkoztatás, míg a szigorúbb feltételek miatt ennél kisebb mértékben csökkenhet a munkanélküliség.

Suppan Gergely arra számít, hogy a nyári hónapokra 10,6%-ra csökkenhet a munkanélküliségi ráta, majd az év végére újra elérheti a 11,4%-ot. Az éves átlagos munkanélküliség - valamivel magasabb foglalkoztatás mellett - a tavalyival egyező mértékű, 11%-os lehet.

Egyértelműen kedvező jelzés

Pálffy Gergely, a Buda-Cash Brókerház Zrt. pénzügyi elemzője mindehhez azt tette hozzá, hogy az elemzők 11,3%-os munkanélküliségi rátára számítottak, míg a KSH 11,2%-os munkanélküliségi rátát publikált, ami egyértelműen kedvező jelzés a befektetőknek, a pénzpiacoknak.

Mindez tükröződik abban is, hogy a régiós valuták közül a forint erősödése e legdinamikusabb. Ez a kedvező trend fenn is maradhat a pénzügyi elemző szerint, ha az uniós csúcsról nem érkeznek a következő napokban kedvezőtlen hírek a befektetők számára.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük