Hétvégi időjárás: két részre szakad az ország, ezekben a vármegyékben örülhetnek
Így alakul az időjárás a hét további részében.

A hét második felében változatos időjárás várható az országban, egyes területeken sok napsütéses órával.
Időjárás október 17-20.
Az Időkép előrejelzése szerint csütörtökön kettősség lesz jellemző az ország időjárására: keleten, északkeleten napos időre lehet készülni, míg a Dunántúlon és délen változóan, illetve erősen felhős, helyenként borult időre van kilátás, és ezeken a tájakon időnként kisebb eső is előfordulhat. A keleties szél többfelé élénk, északnyugaton erős lesz. Hajnalban helyenként gyengén fagyhat, de délutánra 12-20 fokközé melegszik a levegő.
Pénteken a Dunától keletre sok napsütésre lehet számítani, a Dunántúlon viszont a napos délelőttöt követően többfelé megnövekszik a felhőzet, de csak néhol nyugaton, délnyugaton alakulhat ki átmeneti jelleggel kisebb eső és zápor. A keleti, délkeleti szél többfelé élénk, a Dunántúl északi felén erős lehet. Hajnalban -2 és +9, délután 14 és 19 fok között alakul majd a hőmérséklet.

Szombaton keleten, északkeleten számíthatunk zavartalan napsütésre, máshol fátyolfelhők jelenhetnek meg az égen, de csapadék sehol sem várható. Az élénk keleti, délkeleti szélben délutánra 13-19 fok közé melegedhet a levegő.
Vasárnap országszerte napos, csapadékmentes idő várható. Helyenként még élénk lesz a légmozgás. A legmagasabb hőmérséklet 13-18 fok között alakul.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Így alakul a benzin ára csütörtöktől: a gázolajról is megszólaltak a szakértők
Kiderült, hogy mikor érdemes tankolni.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary