Fordulatot vesz az időjárás a hét elejétől: nagyon szeszélyes napok jönnek

A júniusi időjárás képes még mindig meglepetéseket tartogatni.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A többnyire derült hétvége után nem sok jóval kecsegtet a hét eleji időjárás. Az égbolt már hétfőn elkezd szomorú képet mutatni, de később is gyakran lesz vastag felhőzet felettünk, mely záporokat, zivatarokat hoz magával.

A rövid napos időszakok ennek ellenére éppen elegendőek lesznek ahhoz, hogy megemeljék a hőmérsékletet, így az esőzések között lassan, de egyenletesen melegszik majd a hőmérséklet a héten.

Záporok hétfőn

A hét első napján többfelé várható zápor, zivatar. A Dunántúlon az északi, másutt a délkeleti szél élénkülhet meg, sőt, a zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódhat. Az éjszakai legalacsonyabb hőmérséklet 16 és 21 fok között lesz. Míg nappal nyugaton 21 és 26 fok környékén alakul az idő, addig keletre 27 és 32 fok között lesz a csúcshőmérséklet.

Több-kevesebb napsütés kedden

A keleti országrészben akár hosszabb időre is kisüthet a nap, ám a Dunántúl viszonylag felhős marad. Továbbra is várhatóak záporok, zivatarok, melyeket viharos keleti, északkeleti szél kísér. Éjszakai 16 és 22 fok közötti minimumot mérhetünk majd, míg nappal általában 29 és 34 fok között alakul a hőmérséklet. Ettől csak a Dunántúl marad el, ahol 24, 25 fok lesz a csúcs.

Zivataros idő szerdától hétvégéig

Noha a hét közepétől is lesznek hosszabb-rövidebb napos időszakok, és a napközben várható maximum hőmérséklet sem csökken, mégis gyakran lesz erősen gomolyfelhős az ég, és többfelé várható zápor, zivatar, melyet változó irányú viharos szél kísér. Az éjszaki hőmérséklet általában nem csökken 17, 22 fok alá, míg nappal akár 29 és 34 fok közötti meleget is mérhetünk.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük