
Helyretette a nő a terpeszben ülő férfit, rárontottak az internetezők
Miután a nő az interneten fejtette ki, hogy szerinte a férfiak tesznek arra, hogy kell ülni, sokan felháborodtak.

Megosztó poszt jelent meg az I Make Good Life Choices! című Tumblr-blogon. A szerző egy nő, aki megelégelte, hogy a férfiak szétvetett lábakkal ülnek a tömegközlekedési eszközökön, és úgy gondolja, ez a viselkedés egyfajta testbeszéd, ami arra hivatott, hogy éreztessék, ők uralják a területet.
Úgy gondolja, hogy az is a patriarchális szemlélet miatt van, hogy, míg a férfiaktól elfogadott ez a jelenség, addig a nőktől elvárják, hogy összezárt térdekkel, a lehető legkisebb helyet foglalva üljenek. Ezen alaposan felhúzta magát, és úgy döntött, véget vet az elnyomásnak: legközelebb, amikor felszállt a metróra, leült egy férfi mellé, és ugyanakkora távolságra nyitotta szét a lábait, mint ő. Ettől összeért a térdük, mire a férfi egy kicsit jobban összezárta a lábait - erre a nő is így tett, míg el nem érte, hogy ugyanakkora helyet foglaljanak el.
Ekkor - ahogyan fogalmazott - úgy érezte, hogy legyőzte az addig domináns hímet, aki azért nem bírja, ha egy nő is hasonló pózban ereszkedik le az ülésre, mert azzal veszélybe kerül a területe. Sok hozzászóló hevesen egyetértett a poszt szerzőjével, és üdvözölte a tettét, mások viszont felháborodtak. Ők azt írták, hogy a férfiak nem azért ülnek másként, mint a nők, mert dominálni akarnak, hanem, mert számukra így kényelmes eltérő biológiai adottságaik miatt: egyszerűen nem szeretnék összenyomni a férfiasságukat, mert az fájdalmas és egészségtelen.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
A kommentelők nem vitatták azt sem, hogy vannak, akik valóban udvariatlanságból ülnek így, és a szükségesnél nagyobb távolságra nyitják a lábaikat, de hangsúlyozták, hogy nem kell mindenhol nemi elnyomási törekvést sejteni. Többen is megfogalmazták, hogy, ha egy terpeszben helyet foglaló férfi mellé valaki le akar ülni, az általában automatikusan összébb zárja a lábait, egyrészt udvariasságból, másrészt azért, mert senki sem szereti, ha teste összeér egy idegenével. Ha pedig valaki nem így tesz, az nincs összefüggésben azzal, hogy milyen nemű, ott a személyiségében keresendő a hiba.
A kiemelt kép illusztráció.
A duci nő lefotózta, hogy megnézik az utcán
A túlsúlyos fényképész tapasztalata szerint az emberek rosszallóan megbámulják kövér társaikat, ezért úgy döntött, dokumentálja az ilyen eseteket, és szembesíti a társadalmat a bántó magatartással, de valamit nem vett észre.
OLVASD EL EZT IS!