1000 dolláros hirdetés: Áder János auschwitzi beszéde a The Los Angeles Timesban
Féloldalas hirdetésben közölték Áder auschwitzi beszédét.
Féloldalas fizetett hirdetésben közöltette Áder János köztársasági elnök Auschwitzban elmondott beszédét a The Los Angeles Times szombati számában Andrew Friedman magyar származású ügyvéd, a Los Angeles-i Bais Naftoli ortodox zsidó kongregáció vezetője, miután a lap nem jelentette meg azt az olvasói levelét, amellyel egy, Magyarországot súlyos kritikával illető cikkre kívánt reagálni.
Friedman nagyra becsüli a magyar kormányt
Andrew Friedman az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta, hogy az általa kifogásolt, május 8-án megjelent cikk a göröggel vetette össze a magyar jobboldalt, amivel nem értett egyet.
"Őszintén és nagyon felháborított, hogy 21 százalék neofasiszta van Magyarországon, aki a Jobbikra szavazott 70 évvel a holokauszt után, amikor a nagyszüleimet megölték, anyám Auschwitzban volt, apám pedig Dachauban volt. Nagyon sajnálom, hogy 21 százalék így szavazott. De amit a magyar kormány próbál tenni ellenük, azt nagyra becsülöm" - mondta."Az emberek Amerikában nem értik, hogy Magyarország ugyanolyan parlamenti rendszer van, mint Izraelben. A magyar parlamentben vannak újfasiszták, az izraeli parlamentben pedig vannak arabok. A magyar kormány, Áder csakúgy, mint Orbán Viktor miniszterelnök és más Fidesz-vezetők számos olyan nyilatkozatot tettek, hogy nem fogadják be a kormányba a Jobbikot, amit méltányolok. Az, hogy ők - a jobbikosok - a parlamentben vannak, nem jelenti azt, hogy a kormánynak is a részét képezik, mint ahogy az arabokat sem fogadják be az izraeli kormányba" - nyilatkozott Friedman.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy semmiféle módon nem kívánja az arabokat az újfasisztákhoz hasonlítani.
Magyarországon 41 százalék az antiszemtiák aránya
Andrew Friedman felhívta a figyelmet arra is, hogy a Rágalmazás Elleni Liga - ADL - egy nemrégiben megjelent felmérése szerint a világ felnőtt lakosságának 26 százaléka mélyen antiszemita nézeteket vall. Feltette a kérdést, hogy ha ez így van, akkor miért kell Magyarországot, ahol "21 százalék szavazott a szélsőjobbra", kiemelni és a görögökhöz hasonlítani. Elmondta, hogy az ADL-jelentés szerint Franciaországban 37, Lengyelországban 45, Görögországban pedig 69 százalék az antiszemiták aránya. Magyarországon a felmérés 41 százalékot mutatott ki.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az ügyvéd a The Los Angeles Times által nem közölt olvasói levelében hangsúlyozta, hogy a magyar kormány sokat tesz az antiszemitizmus leküzdéséért.
"A kérdés az, hogy a pohár félig tele van, avagy félig üres. Azt, hogy tudnának-e többet tenni, nem tudom megmondani. De ők sokat tettek" - nyilatkozott Friedman.
Emlékeztetett rá, Áder János Auschwitzban "kristálytisztán" arról beszélt, hogy Magyarország nem kívánja tisztára mosni a szerepét, és hogy elismeri a kollaborációt tényét. Friedman szerint az állásfoglalás "megható és gyönyörű" volt, ezért kiakasztotta hitközségének templomában.
"Nem gondolom, hogy bármely országban is segítene az, ha folyamatosan az antiszemitizmusról beszélnének. Magyarország elnökének és miniszterelnökének nem szükséges a nap 24 órájában azt hirdetnie, hogy "nem vagyunk antiszemiták" - vélekedett Andrew Friedman. - Áder és Orbán jelentős erőfeszítéseket tesz az antiszemitizmus leküzdése érdekében."
Auschwitzban minden harmadik áldozat magyar zsidó volt
Az Auschwitzban elmondott beszéd szövegét a hirdetésben egy, Áder János tavaly októberi Los Angeles-i látogatása idején készült kép illusztrálja, amelyen a köztársasági elnök Friedman, Pereházy Miklós, a Los Angeles-i Egyesült Magyar Ház elnöke, Szapáry György washingtoni magyar nagykövet és Kálmán László Los Angeles-i magyar főkonzul társaságában látható. A felvétel a Bais Naftoli magyar zsidó közösség zsinagógájában készült.
A hirdetést a lapnak a Los Angelesben és az azonos elnevezésű megye nyugati részén megjelenő mutációja közli. A feladása több mint ezer dollárba került.
Áder János a Nemzetközi Élet Menete megemlékezésen április 28-án Auschwitzban többek között azt mondta: ez a hely Magyarország legnagyobb temetője. Arra emlékeztette a jelenlévőket: mintegy félmillió honfitársa lelte itt halálát. Auschwitzban minden harmadik áldozat magyar zsidó volt, azok, akiket Magyarország német megszállása után a magyar állami szervek közreműködésével zártak gettóba, majd deportáltak. Az emlékezés és az emlékeztetés fontosságára is figyelmeztetett az államfő, "mert fokozhatatlan tragédiájukat nem tetézhetjük a feledés bűnével". Áder János úgy fogalmazott: máig ható fájdalom, hogy a magyar állam nem szegült szembe "a német megszállók ördögi tervével", a végső megoldás kikényszerítésével, sőt annak kiszolgálójává vált.