Hideg és borongós lesz november utolsó hétvégéje: hóra is számítani kell

Viharos széllel és némi csapadékkal búcsúzik a november.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szombaton eleinte erősen felhős, ködös idő lesz, majd átmenetileg több helyen felszakadozik a felhőzet, legkésőbb északkeleten, valamint a főváros térségében. Délutántól, estétől nyugat felől vastagabb felhőzet érkezik, és egyre többfelé várható eső. Napközben a déli, délkeleti szél erős, késő estétől a Dunántúlon az északnyugatira forduló szél néhol viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 °C és 7 °C, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 °C és 15 °C között alakul, a tartósabban ködös helyeken lesz a hidegebb.

Vasárnap borult lesz az ég, délutántól szakadozik fel északnyugat felől a Dunántúlon a felhőzet. Kezdetben többfelé, majd egyre kevesebb helyen, délután elsősorban a Tiszántúlon valószínű eső. A dunántúli hegyekben és az Északi-középhegységben havas eső, hó sem kizárt. Az északnyugati szél erős, főként az Észak-Dunántúlon időnként viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 °C és 7 °C, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 °C és 8 °C között alakul.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük