Orbán Viktor hivatalosan is megszállott levélíró lett

Kik fognak még üzenetet kapni?

Képeken a hét eseményei.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A héten jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy Magyarország még a lejárat előtt, augusztus 12-ig vissza akarja fizetni a 2008-ben felvett IMF-hitelt. Emellett a Magyar Nemzeti Bank is tervezi törleszteni kis összegű IMF-tartozását. Ezek a lépések 2,2 százalékponttal csökkentik az államadósságot. A Magyar Nemzeti Bank közleménye szerint a visszafizetés lehetősége csak azoknak az országok számára áll fenn, amelyek rendelkeznek megfelelő szintű tartalékkal, valamint fegyelmezett gazdaságpolitikával.

Szintén a héten nevezte ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a hatékonyabb, gyorsabb és a lakossági igényeket szem előtt tartó útfelújítások érdekében az összesen 19 útügyi biztost. Feladatuk a megyékben élők és közlekedők számára leginkább fontos építési munkálatok beazonosítása. A biztosok munkájukat díjazás nélkül végzik, megbízásuk 2013. december 14-ig szól.

A köznevelésért felelős államtitkár, Hoffmann Rózsa elmondása alapján augusztus 20. után rendkívüli ülés lehet a parlamentben a köznevelési törvény módosítása miatt. Az államtitkár elmondása alapján meg kell teremteni a pedagógusbérekkel kapcsolatos változások jogszabályi hátterét.

Nézd meg képeken a hét további eseményeit!

Itt gyógyulnak a politikusok

A köztisztviselők juttatásait szabályozó kormányrendelet szerint egyes vezetőknek különleges egészségügyi ellátás jár. Az ezzel kapcsolatos adatbázisban jelenleg 311 ember szerepel. A minisztérium és a kórház nyolcoldalas megállapodásban a titoktartás fontossága is szerepet kap. Tehát a kezeléseken túl az orvosok, az ápolók és más kórházi dolgozók semmiről sem beszélhetnek, ami a kezelés során a betegek munkájával kapcsolatban a fülükbe jut.

Nézd meg, hol gyógyulhatnak soron kívül a politikusok

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük