Havi 30 ezer forinttal keresnek kevesebbet a nők, mint a férfiak

Diszkriminálják a nőket a munkakeresésnél és a bérek meghatározásánál is.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A női esélyegyenlőség egyelőre csak vágyálom, a nők szinte az élet minden területén hátrányt szenvednek el. A különbség számottevő mind a bérek, mind az előrejutás, mind az álláskeresésnél tekintetében.

Bérek

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat 2010-es jelentése szerint a bérek tekintetében egyértelműen hátrányban vannak a nők. A különbség 20-30 év között nem számottevő, sőt, 21-25 év között a nők vannak előnyben. Míg a férfiak átlagkeresete ebben a korosztályban 138 ezer forint, addig a nőké 141 ezer forint.

Probléma 30 éves kor felett keletkezik. Egy 31-35 év közötti férfi átlagkeresete 225 ezer forint, egy nőé pedig 194 ezer forint. Ez több mint 30 ezer forintot jelent havonta.

Ráadásul, ahogy haladunk előre, úgy nő a különbség. Míg például egy 36-40 éves férfi átlagkeresete 235 ezer forint, addig egy nőé már csak 183 ezer forint. A statisztika összesített adatai alapján a férfiak átlagkeresete 218 ezer forint, egy nőé pedig 188 ezer forint.

Álláskeresés

Nemcsak a fizetésnél, az álláskeresésnél is hátrányban vannak a nők. A Központi Statisztikai Hivatal felmérése szerint 2010-ben az álláskeresésnél megélt diszkrimináció okai között az iskolai végzettség 2010-ben 28%-os súllyal volt jelen, melyet az életkor követett 24,1%-kal.

Mivel a nők családi körülményeiket, vagyis azt, hogy kisgyermeket nevelnek, ezekkel majdnem azonos súlyú diszkriminációs tényezőként élik meg, a teljes sokaság esetében is ez volt a harmadik legnagyobb súlyú tényező.

Üvegplafon

Hátrányban vannak a nők az előrelépési lehetőségek tekintetében is. A versenyszférában alig van olyan nő, akinek sikerült a ranglétrán a legfelsőbb fokra emelkedni, és ez az állami szférában sincs másként. Üdítő kivétel Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, aki szintén nem tudott a legfelső fokra fellépni, de legalább megközelítette azt.

Ami ugyancsak látványos, hogy a miniszterek között sincs egyetlen nő sem, a második Orbán-kormányból kimaradtak a nők. Korábban ott volt Szűcs Erika, aki szociális és munkaügyi miniszter volt, illetve Szili Katalin, aki házelnök. Az új kormányban államtitkári szintig jutottak el a nők, úgymint Hoffmann Rózsa, aki az oktatásügyekért felel. A parlamentben egyébként a képviselők mindössze 10%-a  nő.

A kormány próbálkozik

2011-ben lépett hatályba az a törvény, amely megkönnyíti a gyermeket nevelő nők álláskeresését, elhelyezkedését. Eszerint azok a munkaadók, akik részmunkaidőben foglalkoztatják ezeket az anyákat, az eddigi 27%-os társadalombiztosítási járulék helyett 20%-os járulékot fizethetnek.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezzel a kormány azt próbálja elérni, hogy az anyák visszamehessenek a munkaerőpiacra, illetve azt, hogy nőjön a részmunkaidős foglalkoztatás aránya, ami 2009-ben 5,2% volt. Ez az arány az Európai Unióban 18%.

Ezt is szeretjük