Gyilkos köd: 12 ezer embert ölt meg

„Köd mindenütt. Köd a folyón fölfelé, ahol zöld bozótok és rétek közt kanyarog; köd a folyón lefelé, amerre a hajók sorai és egy nagy, piszkos város parti hányadéka közt hömpölyög.” Ahogy Dickens fenti idézetéből is kiderül, Londonban korántsem szokatlan a köd. Többnyire azonban ez puszta kellemetlenség, bár az autóvezetők számára veszélyt jelent, kivált, ha különösen sűrű. Mindenesetre általában nem szokott tömeges halálesetekhez vezetni.

Nem átlagos köd volt

Az 1952-es gyilkos köd azonban nem közönséges köd volt, bár egyszerű párakicsapódásként kezdte ez is. Csakhogy decemberben az Északi-tenger irányából érkező meleg légtömegek álltak meg a város fölött, és csapdába ejtették a ködöt a benzinüzemű gépjárművekből, a széntüzelésű ipari létesítményekből és a lakóépületek kéményeiből származó szennyező anyagokkal együtt.

Ez a meleg légkupola áthatolhatatlan, mozdulatlan gázfödémként állt London fölött öt teljes napig. Ez idő alatt négyezer londoni vesztette életét, fiatalok és idősek egyaránt, ami a halálozási ráta nyolcszorosát jelentette.

Mozdulatlan méreg

Ami ezt az ártalmas tömeget igazán veszélyessé tette, az a mozdulatlansága volt. A londoni levegőt rendszerint az Északi-tenger és a Csatorna szelei frissítik, ezek, ha úgy tetszik, a természet takarítóbrigádjai. Ezek űzik el a ködöt, és teremtik meg a napsütéses napok lehetőségét Londonban. Sajnos azonban 1952 decemberében London fölött a levegő mozdulatlan volt. Nem jöttek szelek, hogy elfújják a szennyező párát, ezért aztán az emberek napokig ezt a rossz levegőt lélegezték be. December e hetében sokan levegőt kapkodva érkeztek meg a kórházakba.

Lehetetlen volt a menekülés

A köd sűrű volt. A repülőtereket lezárták, a mentőautók lépésben mentek, valaki gyalogolt előttük, hogy mutassa az utat. Negyven kilométeres körzetben a látótávolság csaknem nulla volt. A gyalogosok egymásba kapaszkodtak, úgy tapogatták az utat a köd borította utcákon. A zsebtolvajok - ahogy az elvárható - a terepen voltak.

A tolvajok nagy erőkkel vonultak fel, a köd biztosította a menekülési útvonalakat. A köd a házakba is beszivárgott, olykor ott is rontva a látási viszonyokat. London egyik filmszínházában olyan sűrű volt a köd, hogy csak az első sorból lehetett látni a filmet. December 8-án aztán visszatértek a szelek, és kisöpörték a halálos levegőt, ez azonban azon ezrek számára már késő volt, akik a súlyos oxigénhiány miatt már nem érhették meg a londoni napsütést.

Kisebb népirtás volt

"Ez már csaknem népirtás"- közölte egy parlamenti képviselő az áldozatok száma hallatán. A gyilkos köddel kapcsolatba hozható halálesetek számát nehéz pontosan meghatározni, mindenesetre a szakértők úgy gondolják, hogy az átlagos halálozási szám fölött négyezren hunytak el ebben az öt napban a köd számlájára írható légzési nehézségek következtében, valamint további nyolcezren hunytak el később mérgezés vagy már meglévő légzési, illetve pulmonológiai problémák súlyosbodása következtében.

Megismétlődhet?

A légszennyezés régóta problémát jelentett Londonban, de nemigen fordítottak rá figyelmet. Az 1952-es gyilkos köd azonban mindent megváltoztatott. 1953-ban a brit kormány átfogó vizsgálatokba kezdett a londoni levegő minősége és az okok kapcsán. Ez négy évet vett igénybe, de feltárták a problémákat, és megfelelő lépéseket javasoltak. 1956-ban a brit parlament beiktatta a tiszta levegőről szóló törvényt, minek következtében a légszennyezés drasztikusan csökkent.

1962-ben ugyan újabb gyilkos köd sújtotta Londont, jelezve, hogy hat év nem volt elegendő a mélyreható változásokhoz, ez azonban jóval kevesebb - pontosan 136 - áldozatot szedett, többségük idősebb ember volt, aki már korábban is légzési vagy szívproblémákkal küszködött. Bár a legtöbb ország számára szintén intő példa volt a londoni eset, a közelmúlt eseményei - a moszkvai vagy a kínai gyilkos köd - arra utalnak, a probléma nem veszített jelentőségéből.

Cikkünk a Partvonal Kiadó 100 katasztrófa című könyvének segítségével készült.

• halál
• történelem
• természeti katasztrófa
• katasztrófa
• Terasz