
Tilos mobiltelefont és wifit használni az amerikai kisvárosban: ezért zárkóztak el a modern technológiától
A pici település lakosai nem használhatják a modern technológia vívmányait.


Az internet, a közösségi oldalak és az okostelefonok korában már szinte elképzelhetetlen lenne az élet ezek nélkül, hiszen nemcsak megkönnyítik a mindennapokat, de sokak számára a munkához is elengedhetetlenek.
Van azonban egy kis település az Egyesült Államok keleti részén, ahol a lakosoknak nélkülözniük kell mindazt, ami a modern világban már teljesen alapnak számít. Green Bankben ugyanis tilos a mobiltelefonok és a wifi használata.
Eltiltva a modern technológiától
Green Bank egy nagyon kicsi település Nyugat-Virginiában, az ottani életet pedig egy dolog igencsak befolyásolja: itt található a világ egyik legnagyobb rádióteleszkópja, amit 2016-ig a Nemzeti Rádiócsillagászati Obszervatórium üzemeltetett, ezután pedig a Green Bank Obszervatórium látta el a felügyeletet. A műszerek érzékenysége miatt rádiócsendzónát húztak köré, amibe beletartozik a kisváros is, így tilos minden jellegű elektromos jel kibocsájtása. Ez egy 2010-es népszámlálási adat szerint körülbelül 150 embert érint, akik a településen élnek, tevékenységüket pedig egy „rádiórendőr” is ellenőrzi, aki egy berendezés segítségével méri, valaki használ-e tiltott elektromos eszközöket. A lakosság azonban nincs teljes mértékben elzárva a külvilágtól, hiszen vezetékes telefont és internetet ők is használhatnak.

Green Bank egy elzárt, Isten háta mögötti helynek tűnhet, azonban egyre több embert vonz letelepedés céljából. Ennek egyik oka, hogy az „elektromágneses túlérzékenységben” szenvedők számára nagyon előnyös a kisváros, hiszen itt elkerülhetnek minden olyan sugárzást, ami zavarja őket a mindennapokban. Bár a betegség nem bizonyított, egyfajta mentsvárként szolgálnak az emberek számára az olyan helyek, amiket valamilyen ok miatt még nem ért el a modern technológia.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
Lovas kocsival járnak, mobilt nem nagyon látnak - Ilyen a mai amishok élete
Az amishok vallási okokból élnek konzervatív életet a modern Amerika közepén.
(Képek forrása: Getty Images Hungary)