Találtak egy élőlényt, amely képtelen az öregedésre - Azt is megvizsgálták, hogy miért

Nincs beprogramozva az öregedésre a több mint ezer évig is elélő Ginkgo biloba, vagyis a páfrányfenyő.

gingko-biloba
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egyszerűen nincs beprogramozva az öregedésre, és egész életében a betegségek, valamint az aszály okozta betegségek leküzdését segítő kemikáliákat termel a páfrányfenyő - állapították meg amerikai és kínai kutatók, megfejtve a fafaj hosszú életének titkát.

A Kínában őshonos páfrányfenyő, tudományos nevén Ginkgo biloba ma már világszerte megtalálható a parkokban és kertekben, ám vadon élő populációit a kihalás fenyegeti a fakitermelés miatt - olvasható a BBC hírportálján. Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában - PNAS - publikált tanulmány készítői 15 és 667 éves kor közötti ginkgókat tanulmányoztak, megvizsgálva fagyűrűiket és elemezve sejtjeiket, kérgüket, leveleiket és magjaikat.

A védekezőrendszer a kulcs

A szakemberek megállapították, hogy mind a fiatal, mind az idős példányok védelmező kemikáliákat, köztük antioxidánsokat, növényi hormonokat termelnek a kórokozók vagy aszályok okozta betegségek leküzdésére. A genetikai vizsgálatok eredményei pedig azt mutatták, hogy az öregedéssel összefüggő gének nem kapcsolódnak be automatikusan egy adott életkorban, mint más növényeknél, például a fűféléknél és egynyári növényeknél.

- A titok a nagyon egészséges védekezőrendszer fenntartásában rejlik, és hogy a fajnak egyszerűen nincs egy előre meghatározott öregedési programja - magyarázta Richard Dixon, az Észak-texasi Egyetem munkatársa. Hozzátette: ahogy a ginkgók öregszenek, a jelek szerint nem gyengül azon képességük, hogy védekezzenek.

Mindez azt jelenti, hogy bár egy több száz éves páfrányfenyő kívülről viharvertnek tűnhet a fagyások és villámcsapások miatt, az egészséges fejlődéshez szükséges folyamatai még mindig remekül működnek odabent. Dixon szerint hasonló lehet a helyzet a többi hosszú életű fa, köztük az óriás mamutfenyő esetében is, amely tele van antimikrobiális kemikáliákkal.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A brit Királyi Kertészeti Társaság - RHS - munkatársa, Mark Gush a tanulmányhoz kapcsolódóan megjegyezte, hogy a világ legöregebb élő fája egy több mint 4800 éves simatűjű szálkásfenyő - Pinus longaeva.

- A folyamatos tápanyag-, fény- és vízellátás mellett az ilyen magas kor elérésének képessége valószínűleg összefüggésben van a lassú fejlődési ütemmel, a sejtszintű adaptációval és az olyan másodlagos behatásokkal szembeni viszonylagos védelemmel, mint a kártevők és betegségek, az éghajlati szélsőségek, valamint a katasztrofális fizikai sérülések - tette hozzá a szakember.

Fotók: Getty Images

10 frissen felfedezett állat- és növényfaj

Bármennyire meglepő, a kutatók és tudósok szinte mindennap felfedeznek egy új növényt vagy állatfajt. 2019-ben a kaliforniai múzeumnak köszönhetően 71 új fajt tudtak besorolni a tudósok.

Képeken 10 faj, aminek egy éve még a létezéséről sem tudtunk

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük