Geréb Ágnes, abortusz és radioaktív sugárzás

Ez történt a héten

Geréb kegyelmet kért, a japán helyzet tovább romlott, megint téma lett az abortusz betiltása. Összefoglaló.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Március 15-e után újra helyre állt a rend, elindult a parlament, és a bíróságok is folytatták munkájukat. Az Országgyűlés számtalan módosításról döntött, például megfelezték a táppénz maximális összegét, ami így napi 10 ezer forint helyett már csak öt ezer forint lett. Eltolták emellett a dohányzási tilalmat is, így idén még legálisan rá lehet gyújtani a kocsmákban és a szórakozóhelyeken.

A héten folytatódott Geréb Ágnes pere is, ahol kiderült, hogy az otthon szülés hazai úttörője a többi vádlottal együtt a köztársasági elnököz fordult eljárási kegyelemért. Mivel a határidő meglehetősen szűkös - ítélethirdetés jövő hét múlva lesz -, nem valószínű, hogy Geréb kegyelmet kap az államfőtől.

Az alkotmánytervezet problémás pontjai

Azt már az előző héten tudni lehetett, hogy a kormánypárti frakciók alkotmánytervezetében benne maradt a magzatvédelemről szóló rész, ám a Patent Egyesület rávilágított egy olyan problémára, ami eddig még nem merült fel. Eszerint, ha az alkotmányt ebben a formában fogadják el, akkor nemcsak az abortuszokkal lesz probléma, a rendelkezés ellehetetlenítheti a sürgősségi fogamzásgátlást is.

Az alkotmányban nemcsak ez az egy pont lehet problémás, az ellenzéknek az sem tetszik, hogy gyakorlatilag kimaradt belőle a lakhatási jog. A tervezetben csupán annyi szerepel, hogy Magyarország "törekszik arra", hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeit (..) mindenki számára biztosítsa. A "törekszik arra" pedig nem egyenlő a számon kérhető felelősségvállalással.

Franciaországban ez másként van, ott az az állampolgár, akinek nincs hol laknia, és lakhatási kérelme ellenére sem kap megoldást az illetékes szervtől, perelheti az államot.

Katasztrófa Japánban

Ha kitekintünk a világba, akkor a hét egyértelműen a japán atomkatasztrófáról szólt. Fukushimában kigyulladt az atomerőmű, mire mindenki attól kezdett rettegni, hogy a sugárzás eléri lakhelyét.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Az amerikaiak például tömegesen kezdtek jódtablettát szedni védekezésként. Ami biztosnak látszik, hogy a magyaroknak nem kell félni, a kutatók szerint szervezetünkre semmilyen hatással nem lesz a japán atomkatasztrófa, megnyugodhatunk.

Ezt is szeretjük