
1500 éves temetőre bukkantak az Alföldön: megmutatták, mi volt a sírokban
Elképesztően értékes gepida leleteket mutattak be a régészek.


A Kárpát-medence elmúlt fél évszázadának legnagyobb sírszámú gepida temetőrészletét tárták fel az elmúlt másfél évben Tiszaug határában a Kecskeméti Katona József Múzeum szakemberei - közölte Wilhelm Gábor ásatásvezető régész. A múzeum régészeti osztályvezetője elmondta: az M44-es autópálya építkezéséhez kapcsolódó munkálatokon 194, az 5. század utolsó harmadától a 6. század közepéig keltezhető temetkezést tártak fel.
Hangsúlyozta: az országos szinten is kiemelkedő régészeti lelet a kecskeméti múzeum számára is nagy jelentőséggel bír, mivel korábban még nem volt a gepidáktól származó emlékanyaguk. A jól rekonstruálható korabeli temetkezés alapján megállapítható, hogy a gepidák halottaikat esetenként nagy méretű rönkfák kivájt belsejébe helyezték el, amelynek két végét lezárták. Ennél gyakoribb volt azonban, hogy az elhunytat egy félbe vágott, szintén kivájt rönkbe tették, majd a tetejét deszkával fedték, így temették a földbe. A csaknem kétszáz sír fele gyermekeké lehetett, akiket a jelek szerint a felnőttekével azonos módon és tisztelettel temettek el.
Kik voltak a gepidák?
Wilhelm Gábor emlékeztetett arra, hogy a germán nyelvcsalád keleti ágához tartozó gepidák Tisza-menti királyságának egy fontos helyszíne került elő Tiszaug határában. Az ott élt népesség a hosszú évezredek óta meglévő, mind a mai napig használt tranzitút mentén, a folyami átkelőt felügyelve telepedhetett meg a magasparton.
A mai Lengyelország területéről a harmadik század idején, nagyjából a gótokkal együtt érkező gepidák a hunok egyik legfőbb szövetségesei voltak. Attila seregében az egyik legerősebb csapategységet a nehézgyalogos, harcos gepidák alkották. Később azonban egy lázadás élére állva legyőzték, majd ki is űzték a hunokat a Kárpát-medencéből. Létrehozott királyságuk három tömbje a mai Erdély területén, a Tisza mentén és a Szerémségben volt.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
OLVASD EL EZT IS!

- történelem
- tudomány