"Gázt adni a zsidókra"

Brutális, gyűlölködő és a végletekig szélsőséges pártok Európában

Itthon a Jobbik feszegeti a határokat, külföldön durvább a helyzet.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egyre népszerűbbek Európa-szerte a szélsőséges eszmék mentén szerveződött radikális pártok: szakértők szerint a gazdasági válság hatásai, a politikai elitből való kiábrándulás tette fogékonyabbá az embereket a szélsőjobbos ideológiákra. Közös alapjuk mindenütt a nacionalizmus és az idegenellenesség, de sok helyen, főleg Nyugat-Európában már nyoma sincs az antiszemitizmusnak, és a zsidók helyett a muszlimok a főellenség.

Haladás Párt - Norvégia

A 2005-ös választások óta a második legnagyobb parlamenti párt Norvégiában, amelynek Anders Behring Breivik, az oslói mészáros is tagja volt egy ideig, de a merénylet után elhatárolódtak a tömeggyilkostól. Legnagyobb vesszőparipájuk a bevándorlás elleni harc, a gyűlölt csoport pedig a muszlimok, ami rögtön zsidóbaráttá tette őket. Gazdaságpolitikájuk liberális, nullaszázalékos adóval és az állam szerepének csökkentésével kampányolnak.

Vigrid - Norvégia

A norvég neonáci szervezet az ősi skandináv mitológia alapjait keveri a fajelmélettel. Hitlert megmentőnek, a holokausztot pedig nem létezőnek tekinti. Tagjaikat paintball-edzésekkel trenírozzák és készítik fel a katonai bevetésre. A világegyetem alkotójának Odint, a skandináv istent tartják, aki szerintük a szervezet vezetőjét választotta prófétának.

Brit Nemzeti Párt - Nagy-Britannia

A radikális jobboldali párt kampányában szót emel a bevándorlók ellen, bevezetné a halálbüntetést, és büntetőtábort hozna létre. Visszautasítja a rasszista vádakat, miközben sokáig csak fehérek csatlakozhattak a szervezethez. A párt egyik vezető politikusát az idei Magyar Sziget egyik koncertjén náci karlendítéssel kapták lencsevégre, amiért később ki is zárták.

Szabadság Párt - Hollandia

A holland parlament harmadik legerősebb pártja nyíltan támadja az iszlámot, érveit pedig a 2001. szeptemberi terrortámadásra építi. A párt vezetőjét nemrég civil szervezetek jelentették föl muszlimellenes nyilatkozatai miatt: a Koránt Hitler Mein Kampfjához hasonlította, és felszólította a muzulmán bevándorlókat, hogy ha nem képesek alkalmazkodni a domináns kultúrához, akkor költözzenek el - végül felmentették.

Politikusok és családjuk

Nézegess képeket!

Elolvasom

Északi Liga - Olaszország

Az olasz kormánykoalíció kisebbik pártjaként fontos kormányzati pozíciókat is birtokol a szélsőséges eszméket valló szervezet. A párt egyik politikusa mindenki megdöbbenésére méltatta a norvég tömeggyilkos nézeteit: szerinte a bevándorlók felelősek a mészárlásért, nem szabad támogatni a multikulturalizmust. Pártja ugyan elhatárolódott a kijelentésétől, de nem zárták ki.

Képek! Így néznek ki a magyar politikusfeleségek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Német Nemzeti-demokrata Párt - Németország

Már történtek kísérletek a német neonáci szervezet betiltására, ám eddig nem jártak sikerrel. Honlapjukon holokausztiparról írnak, kampányplakátjukon pedig – amelyet a kreuzbergi Zsidó Múzeum és más emlékhelyek közelében helyeztek el – a pártelnök egy motorkerékpárról üzeni: „Gázt adni!”

Szlovák Nemzeti Párt - Szlovákia

A magyarellenes kirohanásairól ismert Jan Slota szélsőségesen nacionalista pártja nyíltan támadja a magyarokat és a romákat. Honlapjukon egy időben hónapokon át látható volt egy Európa-térkép, ahonnan Magyarországot törölték, az ország területét Szlovákia és Ausztria között osztották fel, kampányplakátjukon pedig egy elhízott roma fiatal képe alatt futott a következő mondat: Hogy ne etessük azokat, akik nem akarnak dolgozni.

Ezt is szeretjük