100 ezer forintot ad minden családnak a kormány

Íme, a tervek

10%-kal csökken az áram és a gáz ára. Lázár szerint ez évi 100 ezer forint plusz.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Jövő év január 1-jétől 10%-kal csökken a lakossági gáz és villamos energia ára - ismertette a kormány döntését a Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön Budapesten, újságírók előtt. Lázár János közölte azt is: jövő szerdán hagyja jóvá a kormány az E.ON gázüzletágának megvásárlását, kormányzati ellenőrzés alá kerülnek a stratégiai és a kereskedelmi gáztározók.

A gáz- és áramár csökkentéséről a kabinet végleges döntést hozott - nyomatékosította a politikus, jelezve, hogy mindez 3,8 millió családi otthont érint, mégpedig egyformán, és már csak apró technikai részletek maradtak nyitva.

100 ezer forint lehet a megtakarítás

A családok megtakarítása éves szinten 100 ezer forintos nagyságrendű lehet - tette hozzá, közölve, hogy az árcsökkentés nyilvánvalóan főképp a kereskedőket - amelyek kivétel nélkül nyugati multinacionális vállalatok - fogja hátrányosan érinteni.

Kérdésre elmondta, dolgoznak azon is, hogy a piaci fogyasztókat megvédjék attól, hogy az energiacégek rájuk hárítsák a lakossági árcsökkentésből fakadó kiesésüket.

Lázár János emlékeztetett, ma az említett csaknem négymillió otthon 76%-a gázzal fűt, így kiemelten fontos az árcsökkentés, amely a távfűtés árára is kedvező hatással lesz.

Kitért arra is, hogy például Németországban egy havi fizetésnek körülbelül 6%-át költik rezsire a családok, Magyarországon ez az arány 20%.

Bezzeg a szocialisták

2002 és 2010 között a szocialisták mintegy 200%-kal növelték a gáz és az áram árát, és ezzel nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ma több millió ember komoly szegénységgel, kilátástalansággal és szociális problémákkal küzd - mondta az államtitkár. Giró-Szász András kormányszóvivő felidézte, hogy a kormány szerdai ülésén határozott az árcsökkentésről, amelynek érdekében felkérte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot a koncepció kidolgozására.

A második Orbán-kormány legmeghatározóbb döntései

Nézegess képeket!

Elolvasom

Miénk az E.ON

Lázár János közölte továbbá: december 12-én, azaz jövő szerdán hagyja jóvá a kormány az E.ON gázüzletágának megvételéről szóló megállapodást, az üzlet pedig még az idén megvalósul. Szavai szerint ezzel az üzlettel jelentősen növekszik Magyarország energiabiztonsága, és megerősödik a kormány szerepe az energiaellátásban.

Orbán Viktor miniszterelnök és Johannes Teyssen, az E.ON elnök-vezérigazgatója múlt pénteken írt alá szándéknyilatkozatot az E.ON Csoport magyarországi földgázipari érdekeltségeinek átruházásáról az MVM-re.

A Miniszterelnökséget irányító államtitkár csütörtökön újságírók előtt arról is szólt: a kabinet megtette a szükséges lépéseket, hogy kormányzati ellenőrzés érvényesüljön az ország stratégiai és kereskedelmi gáztározói felett, ami szintén lényeges az energiaellátás biztonsága és a lakossági ellátás szempontjából.

Az intézkedéssel kapcsolatban fontosnak nevezte, hogy egyrészt gáztartalékkal rendelkezzen az állam a hideg időkre és az esetleges gázellátási problémák idejére, másrészt a kereskedelmi és a stratégiai tározók segítségével olyan időszakban tud a kormányzat gázt vásárolni a lakosságnak, amikor adott esetben külföldön olcsóbbak az árak.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- Ezen lépések összességében teszik azt lehetővé, hogy 10%-os gáz- és áramárcsökkentés legyen, amely (...) az első ilyen lépés 22 éve, vagyis hogy egy kormány nem növeli a gáz árát a lakosság számára vagy a villamos energia árát, hanem csökkenti - mondta Lázár János, aki azt is megjegyezte, hogy az energiaügyek területen több más lépés is zajlik, példaként említette, hogy Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter ezekben a napokban írja alá Oroszországban a Déli Áramlathoz való csatlakozás szándéknyilatkozatát.

Ezt is szeretjük