Párnával és méreggel ölt a magyar sorozatgyilkos asszony: Filó Margit, a fekete özvegy története

Filó Margitot haszonszerzés célja vezérelte.

Filó Margit, a sorozatgyilkos története

1914. június 10-én egy magyarcsanádi családban ikerpár született: Margit és Károly, ám akkor még senki sem sejthette, hogy később mivé lesz a kislány. Margit ugyanis felnőttként sorozatgyilkos lett.

Nem volt könnyű gyerekkora. Mivel nagyon szegények voltak, Margitnak már kis korában dolgoznia kellett, de a sors kérlelhetetlensége - később sem akart kiegyenesedni az útja.

Filó Margit, a sorozatgyilkos története

Testvére a II. világháború alatt eltűnt, később halottnak nyilvánították. Margitnak fiatal korában skizofrén tünetei voltak, ezért elmegyógyintézetbe került. Mikor kiengedték, egy baromfitelepen helyezkedett el dolgozni.

Munkaadójával konfliktusba keveredett, majd perre is sor került, melyet Margit 14 ezer forintos összeggel megnyert. Ez akkoriban nagyon sok pénznek számított, így telekre, házra futotta belőle. Margit később ebben a szegedi épületben gyilkolta meg áldozatait.

A nő a ház földszintjén élt, annak többi részét szociálisan rászorulóknak adta ki a városi tanács. Margit nem volt megelégedve az ezért járó bérleti díjjal, ő maga drágábban adta volna bérbe a lakrészeket, így nem látta szívesen lakóit.

Noha fiatal nőként leginkább azonos neműekkel folytatott viszonyokat, 1950-ben mégis férjhez ment Barna Mihály kéményseprőhöz. Házasságuk második évében azonban megint zárt osztályra került, újfent skizofrén tünetekkel.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Nyolc éve voltak házasok, mire férje egészségi állapota annyira leromlott, hogy már nem tudta ellátni magát. Ápolást igénylő anyja is a házba költözött, ezért Margit segítőt fogadott melléjük, de hamarosan mindketten elhunytak. Azt nem tudni, hogy őket Margit ölte-e meg, vagy természetes haláluk volt, mindenesetre a két eset időben egymáshoz igen közel történt. Margit még a gyászévében megismerte Varga Sándor gazdálkodót, és hozzá költözött.

Filó Margit és a gyilkosságok

Margit első bizonyított áldozata a korábban megfogadott gondozónő volt, akit egy pohár vízbe tett szerrel elkábított, majd megfojtott. A nő vagyona rendelkezése alapján Margitra szállt, ami alapos indíték lehetett. Évek múltán derült ki, hogy ez a végrendelet hamis volt, és Varga írta.

Második bizonyítható áldozata férje volt, Varga Sándor, akit előbb csattanó maszlagból készített méreggel betegített meg, de nem sikerült kioltani az életét. Másodjára volt sikeres, amikor levesébe rakott mérget. Halála után Varga minden vagyontárgyát eladta, és visszament korábbi házába.

Margit még mindig nem bukott le. 1963-at írtak, amikor felajánlotta az utcájában élő idős nőnek, Siegl Annának, hogy eltartási szerződést köt vele, vagyis gondozza cserében azért, hogy később vagyonát megörökölje. A nő beleegyezett, és Margit még aznap megrendelte a sírkövét. Őt is gyógyszerrel kábította el, majd megfojtotta.

A házába költöztetett szociális lakók egyre jobban zavarták, és bár sokukat rá tudott venni a távozásra, egy embert, az idős özvegy Tóthpál Mihálynét nem. Az asszony maradni akart, ezért Margit elhatározta, hogy megszabadul tőle. Vele is eltartási szerződést kötött, majd a szokásos módon elkábította és megfojtotta.

A lelepleződés

Ezen a ponton buktatta le magát. Óvatlansága miatt ugyanis a nőnek két bordája eltört, ami feltűnt a holttestet vizsgáló szakembernek. A nő rendőrkézre került. Pere során exhumálták áldozatait, akikről bebizonyosodott a mérgezéses halál. Margit házában rengeteg méregalapanyagra bukkantak. Az is kiderült, hogy bájital-kevergetéssel is keresett némi pénzt: a szereket bizarr módon a közeli temetőben eltemetett emberek maradványaiból kavarta.

Az asszony nem bánta meg tetteit, sőt azokat az állam számára hasznosnak titulálta, mert mint mondta, megspórolta a jövőbeli nyugdíjukat az államnak. A bíróság tudott Margit korábbi kezeléseiről, ezért elmebetegnek nyilvánította, és a lipótmezei elmegyógyintézetbe záratta.

Pipás Pista története

A 19. század végén élt Szeged környékén a férfiruhás bérgyilkosnő, akiről könyv és színdarab is íródott.

Pipás Pista, a valójában férfiként élő bérgyilkosnő elképesztő élete

Elolvasom

(Képek: Getty Images.)

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük