Így vásárolnak a magyar fiatalok: érdekes felfedezést tettek a kutatók

A nem hétköznapi vizsgálat során kiderült, mit tartanak fontosnak a magyar fiatalok a vásárlás során.

Fiatalok vásárlási szokásai
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az egyetemisták reggelizéshez szükséges termékek vásárlásával kapcsolatos szokásait vizsgálták szemüvegbe épített, a szem mozgását követő kamera segítségével a Pécsi Tudományegyetem (PTE) közgazdaság-tudományi karán.

A kar MTI-hez eljutatott közleményében azt írták, hogy a vizsgálatokat az intézményegységben korábban létesített, a fogyasztói magatartások kutatásával foglalkozó központ, a "the CoRe lab" végezte el.

Erre figyelnek a magyarok vásárlásnál

A mobil szemkamerával végzett vizsgálatok eredményei kapcsán Németh Pétert, a kutatás egyik vezetőjét idézve közölték: fiatal koruk ellenére a vizsgált személyeknek nagyon fontos a környezetvédelem és az egészségtudatos életmód, ennek megfelelően válogatták ki a megvásárolni kívánt termékeket. Ezt támasztja alá még az is, hogy az üzletek értékelésénél az első két szempont a kínálat és a minőség volt, csak harmadik helyen szerepelt az ár, tehát fontos számukra, hogy amit vesznek, az jó minőségű legyen - olvasható a kommünikében.

fiatalok-vásárlás1
Fotó: Alexandr Dubynin / Getty Images Hungary

A kar 2020 januárjában közölte az MTI-vel, hogy a fogyasztói magatartások kutatásával foglalkozó központ kezdte meg működését a Pécsi Tudományegyetemen, és a "the CoRe lab" munkatársait egyebek mellett szemüvegbe épített, a szem mozgását követő kamera is segíti. Az eszközpark lehetővé teszi, hogy például mobil és stabil szemkamerás méréseket is végezzenek, valamint virtuálisvalóság-technológiákat is alkalmazzanak a kutatások során.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Jelezték, hogy a szemkamerás kutatási módszer alapja az a jelenség, hogy az ember folyamatosan mozgatja a szemét. Ezeket a mozgásokat a kamera rögzíti, ebből pedig számos faktor kiderül, valamint következtetni lehet továbbiakra is. Kiemelték: a vizsgálatokban azért nyújt nagy segítséget a szemkamera, mert a vásárlói magatartásformának nagy része nem tudatos, illetve ha valaki kezdetben próbál a kamera jelenlétére figyelni, egy idő után szinte teljesen elfelejti az eszközt. 

A kutatási módszer egy nagyáruház átrendezése során is hasznosulhat, hiszen a vásárlói attitűdöknek megfelelően történhet a polcok kialakítása - derül ki a közleményből.

Így fizetnek a magyarok, ha vásárolnak: alaposan megváltoztak a szokások

Soha nem volt még ilyen alacsony a kártyát nem használók aránya.

Így fizetnek a magyarok, ha vásárolnak: alaposan megváltoztak a szokások az utóbbi időben

Soha nem volt még ilyen alacsony a kártyát nem használók aránya.

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük