Százezer forintos órabér? Itthon is lehetséges, csak ezt kell hozzá tenni

Kevés munka, sok pénz. Van rá lehetőség itthon is.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Havi néhány órás munkával 90-500 ezer forintos fizetés, minimális felelősséggel? Mindez lehetséges Magyarországon is. Persze, hogy a politikai elittel kell hozzá jó kapcsolatot ápolni.

A felügyelőbizottsági tagság az év munkája lehet, hiszen ki ne akarna minimális idő- és energiaráfordítással százezres pluszjövedelemre szert tenni?

Jó helyre kerül, aki a megfelelő embereket ismeri

A fővárosi önkormányzat cégeiben száz fölötti igazgatósági és felügyelőbizottsági helyet osztanak szét ciklusonként. Elméletileg ezek a testületek a szakmai, illetve politikai ellenőrzést hivatottak szolgálni, de a gyakorlatban inkább az önkormányzati vezetéshez való lojalitás, illetve a korábbi érdemek alapján osztják a helyeket - írja a Nol.hu.

A lap konkrétan Németh Szilárd rezsibiztos, egykori csepeli polgármester volt munkatársait említi, hiszen az akkori városházáról többen is kaptak fővárosi cégeknél felügyelőbizottsági vagy igazgatótanácsi helyeket.

Kétmilliós fizetés mellé félmillió forint "zsebpénz"

Ezek a posztok rendkívül népszerűek, ami nem is csoda, hiszen elképesztően jól jövedelmeznek. A legtöbbet a tavaly megalakított Budapest Városigazgatóság Holding Zrt. igazgatótanácsi elnöke, Bán Tamás viszi haza, aki havi 1,9 millió forintos fizetése mellett 500 ezer forintot kap a poszt betöltéséért - írja a lap.

Az igazgatótanácsi tagokkal sem bánnak szűkmarkúan. A korábbi 357 ezer forintos illetményt idén 450 ezer forintra emelték. Az említett cégnél egyébként a felügyelőbizottsági elnök 350 ezer forintot, a tagok 210 ezer forintot tesznek zsebre mellékesként. A jobban kereső posztokon főpolgármesteri bizalmasok és egykori kerületi városvezetők találhatók a nol.hu szerint.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A lap szerint a BKK-nál és a Fővárosi Csatornázási Műveknél is hasonlóan jól fizet egy-egy ilyen kellemes pozíció.

A lap kerületenként is megvizsgálta, mennyit kapnak a városrészek által fenntartott cégek felügyelőbizottsági tagjai. Arra jutottak, hogy az V. kerület gálánsan bánik a tagokkal, és a fővárosihoz hasonló díjazásban részesíti őket, míg Csepelen és Óbudán azt elnökök illetménye sem lépi át a 250 ezer forintos határt.

Ezt is szeretjük