Találtak valamit a világűrben, amire a kutatók sem tudják a magyarázatot

A gigászi méretű fekete lyuk tömege hetvenszer nagyobb a Napénál.

fekete-lyuk-2
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Napnál hetvenszer nagyobb tömegű fekete lyukat fedeztek fel a Tejútrendszerben, melynek mérete a kutatókat is megdöbbentette. A jelenség 15 ezer fényévnyi távolságra van a Földtől - hangzott el az M1 aktuális csatornán a Nature című tudományos lapban megjelent tanulmányt idézve.

Kiss László csillagász-fizikus arról beszélt, hogy a Tejútrendszer közepén található millió vagy milliárd naptömegű fekete lyukakról már évtizedek óta tudnak a tudósok. A csillagász szerint ami újdonság ebben a tudományos felfedezésben, hogy ennek a fekete lyuknak a tömege hetvenszer nagyobb a Napénál. A csillagfejlődés jelenlegi modelljei szerint ilyen néhány tíz naptömegű fekete lyukak nem is létezhetnének a galaxisunkban.

Hozzátette: az összes korábbi, több tíz naptömegű, közepes naptömegű fekete lyukak mind nagyon messze voltak, és azt gondolták, hogy a Tejútrendszerünkben nincsenek jó körülmények ilyenek kialakulásához, de most a kínai vezetésű kutatócsoport megmutatta, hogy mégis vannak. Hozzátéve, hogy a 15 ezer fényév nem olyan nagy távolság, szinte kozmikus szomszédság.

Magyarázatot kell találni rá

A fekete lyukat egy nemzetközi kutatócsoport fedezte fel a kínai LAMOST teleszkóp segítségével azáltal, hogy hosszú időn át figyelték több nagyobb csillag mozgását. A csillagászoknak most magyarázatot kell találniuk a jelenségre, ez pedig akár egy hozzáadott komponens lehet a sötét anyag témájában - mondta Kiss László.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A kutatók szerint a fekete lyukaknak alapvetően két típusa létezik. A kisebb, csillagtömegű fekete lyukak a Napnál legfeljebb hússzor nagyobb tömegűek, akkor keletkeznek, amikor egy nagyon nagy csillag összeomlik. A szupernagy tömegű fekete lyukak viszont legalább több milliószor nagyobbak, mint a Nap, eredetük pedig ismeretlen.

Fotók: Getty Images

Ilyen az, amikor egy csillag fekete lyukká alakul

A fantasztikus átváltozás, ahogy az Ohiói Állami Egyetem kutatói közzétették, egy 22 millió fényévnyire található galaxisban volt, melynek neve Tűzijáték-galaxis. A csillagról, az N6946-BH1-ről űrbéli és grafikai képek következnek.

Ilyen az, amikor egy csillag fekete lyukká alakul: különleges felvételek az űrből

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük