Érdekes dolog derült ki az erdők szerepéről a Földön: még annál is fontosabbak, mint eddig hittük

Az erdők hűtő hatása jobban érvényesül, mint azt a kutatók hitték.

GettyImages-656623876
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az erdők legalább fél Celsius-fokkal hűvösebben tartják a Földet egy új kutatás friss adatai szerint. A globális és helyi hőmérsékletre gyakorolt hatásuk miatt a világ erdei sokkal nagyobb szerepet játszanak a klímaválság elleni védekezésben, mint korábban gondolták - írja a The Guardian online kiadása a Frontiers in Forests and Global Change című tudományos lapban megjelent kutatás alapján.

Az erdők szén-dioxid-felvételben játszott szerepét alaposan megvizsgálták már. Új, átfogó adatok azonban arra utalnak, hogy ennél sokkal jelentősebb előnyöket nyújtanak: ahogy az energiát és a vizet átalakítják, segítenek hűvösen és nedvesen tartani a közeli és távoli levegőt. Az egyes erdők - a szén-dioxid-felvételen túli - előnyeit feltáró első kutatás azt találta, hogy a Latin-Amerikán, Közép-Afrikán és Délkelet-Ázsián végighúzódó esőerdősávból jut a Földnek a legtöbb előny.

Amerikai és kolumbiai kutatók megállapították, hogy összességében legalább fél Celsius-fokkal tartják hűvösebben a Földet az erdők. Brazíliától és Guatemalától Csádig, Kamerunig és Indonéziáig a trópusokon több mint egyfokos a hűtőhatás. - Az erdők kulcsfontosságúak a klímaváltozás enyhítésében, de az alkalmazkodásban is - mondta Louis Verchot, a Trópusi Meződgazdaság Nemzetközi kutatóközpontja - CIAT - vezető tudósa, a tanulmány vezető szerzője.

Az erdőirtásnak pusztító hatása van a fajgazdagságra, az élelmiszer-biztonságra és a globális felmelegedésre. A ENSZ éghajlatkutatási kormányközi bizottságának - IPCC - friss tanulmánya felhívta a figyelmet a növekvő hőmérséklet emberiséget fenyegető katasztrofális következményeire. A friss kutatás eredményei azt sugallják, hogy a levegő hűtésén kívül az erdők megvédenek a szárazságtól és a klímaválság miatti áradásoktól is.

Az erdők hűtő hatása egy sor biofizikai tényezőnek - a faanyag, a levelek és a lombkorona-sűrűség - köszönhető. Ezenkívül a kutatók azt találták, hogy az erdők úgynevezett biogenikus illékony szerves vegyületeket - BVOC - bocsátanak ki, ezek aeroszolokat hoznak létre, melyek visszaverik a beérkező energiát, és felhőket formálnak - mindkettőnek hűtő hatása van. Noha ezek két üvegházhatású gáz, az ózon és a metán felhalmozódását is segítik, a hűtőhatás meghaladja a melegítő hatást.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A mély gyökerek, a hatékony vízfelhasználás és a lombkorona minősége is enyhítik a szélsőséges hőség hatásait. Mindezek a fizikai tulajdonságok lehetővé teszik, hogy az erdők a hőséget és a nedvességet elvigyék a földfelszíntől, ahol az ember él. Ez közvetlenül hűti a helyi környezetet, valamint befolyásolja a felhők kialakulását és a csapadékot, ennek pedig jóval távolabbra ható következményei vannak.

Deborah Lawrence, a Virginiai Egyetem professzora, a tanulmány vezető szerzője szerint a világ erdeinek jobb védelme, területük bővítése és jobb kezelésük az egyik legígéretesebb természetes megoldások egyike.

Fotók: Getty Images

A világ 10 legszebb erdeje, ahol a természet az úr

A világ legszebb erdei láttán sokan nyúlnak a fényképezőgéphez, az égbe törő fák, a csörgedező patakok, lezúduló vízesések, szellős, napsütéses tisztások hálás fotótémát jelentenek.

A világ 10 legszebb erdeje, ahol a természet az úr: Japán csodás bambuszligete a hangjairól is híres

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük