Hétköznapi állatfajok kerültek végzetes veszélybe a kutatók szerint Nagy-Britanniában

A sündisznó, a vakond és az európai mókus is szerepel a kihalás szélén álló emlősök listáján.

Emlősök a kihalás szélén
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az őshonos emlősök egynegyedét fenyegeti a kihalás veszélye Nagy-Britanniában. A Sussexi Egyetem kutatói vezetésével először készült vörös lista a kihalással fenyegetett brit emlősökről. A dokumentum szerint 47 őshonos emlősből 11 áll a közeli kihalás szélén.

Tizenegy fajt a fenyegetett, ötöt a mérsékelten fenyegetett, négyet az adathiányos kategóriába soroltak a kutatók, utóbbi azt jelenti, hogy kevés információval rendelkeznek róluk.

A nagy-britanniai vörös lista megkapta a Természetvédelmi Világszövetség jóváhagyását regionális szinten, ami azt jelenti, hogy a fenyegetett fajok listája ugyanolyan szilárd nemzetközileg egyeztett rendszer szerint készült, mint a világszövetség Vörös listája - olvasható a Sussexi Egyetem közleményében.

A kihalás veszélyével fenyegetett állatok között van mások között a vízi patkány, az orkneyi patkány, a vakond, a sündisznó, a mogyorós pele, az európai mókus, a vadmacska és a szürke hosszúfülű denevér. Az európai farkas már kihalt a szigetországban.

Fotók: Getty Images

9 furcsa külsejű állat, amivel Magyarországon is találkozhatsz

Magyarország védett és fokozott védettséget élvező állatai nagyrészt sosem kerülnek az ember szeme elé, hiszen legtöbbjük rejtőzködve él az érintetlen erdők, mezők mélyén. Ezért meglepő lehet, hogy milyen gyönyörű vagy furcsa állatok élnek vagy vendégeskednek itthon.

9 furcsa külsejű állat, amivel Magyarországon is találkozhatsz: ilyen közelről még sosem láthattad őket

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük