Árva gyerekeken kísérleteztek a tudósok

Gonosz próbálkozások

A történelem során sok kegyetlen kísérletet végeztek embereken. Íme, a legördögibbek.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az embereken végzett kísérletek között szép számmal találni olyanokat, amelyek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetők etikusnak.

Összegyűjtöttünk három ördögi és megrázó kezdeményezést.

Árva gyermekek

1939-ben egy dr. Wendell Johnson nevű pszichológus 22 árva gyermeket használt fel egy elméletének alátámasztásához. Az Iowai Egyetem egyik diákjával karöltve két csoportra osztották a kicsiket, és megfigyelték, hogyan reagálnak a kétféle logopédiai módszerre.

A gyerekek egyik felét folyamatosan dicsérték, amiért szépen, folyékonyan tudnak beszélni, a másik részüket pedig minden egyes apró hibáért negatív kritikával illették és leszidták.

A kísérletben elszenvedett rossz élmények pszichológiai hatása miatt a kicsik nagy részének felerősödött és élete végéig megmaradt az egyébként kinőhető beszédhibája. Az Iowai Egyetem 2001-ben nyilvánosan bocsánatot kért a tanulmány miatt.

Halálos méreg

A szovjet titkosszolgálat embereken kísérletezte ki gyorsan ölő mérgét. Az alanyokon többféle mérgező anyagot próbáltak ki a teszt során, például mustárgázt, digitoxint és ricint. A kísérlet célja az volt, hogy egy olyan íztelen, szagtalan vegyi anyagot állítsanak elő, amely halálos, de utólag nem lehet kimutatni a szervezetből.

Grigory Mairanovsky és Pavel Sudoplatov mindenféle korú, nemű és fizikumú embert kivégeztek a tesztelések során. A végleges anyag a C-2 elnevezést kapta, és a tanúvallomások szerint az alanyok, akiknek beadták, legyengültek, megváltozott a viselkedésük, majd egy negyedórán belül csendben elhunytak.

Félresikerült a kísérlet: még ma is életveszélyes a helyszíne

Nézegess képeket!

Elolvasom

A stanfordi börtönkísérlet

Philip Zimbardo pszichológus 1971-ben, a Stanford Egyetem diákjainak segítségével vizsgálta az emberek fogságban való viselkedését. Berendeztek egy börtönt az egyetem alagsorában, és a tanulók egy önkéntes csoportja játszotta a rabokat és az őröket.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A kísérletet idő előtt be kellett fejezni: mindössze hat napon át tartott, mert a diákok viselkedése annyira eldurvult, hogy az már komolyan veszélyeztette testi és lelki épségüket.

Ezt is szeretjük