Mi a legvalószínűbb forgatókönyv az emberiség kihalására? Több lehetőség közül egy sem hangzik jól

Egyszer eljöhet az idő, hogy a Föld színéről végleg eltűnnek az emberek. Hogyan történhetne meg?

Az emberiség kihalása

Ismerjük a sokat ismételt mondatot: ami egyszer elkezdődik, annak vége is lesz. Így van ez az emberiség történetével, létezésével is Földünkön. Ahogy kialakult, úgy el is érheti a végzet. De vajon mikor és hogyan?

Nem egy újabb meteorbecsapódásos apokalipszis-elmélet következik most, hanem egészen reális teóriák arra nézve, mi okozhatná az emberiség végét Földünkön: íme, három lehetőség. Kettő teoretikus, és egy, ami már itt van.

Nukleáris katasztrófa

Korunk legnagyobb tudósai állítják, amióta csak az emberiség atommal fegyverkezik, hogy egymást a végső pusztulással fenyegesse, egyetlen gombnyomásra van attól, hogy végezzen saját magával. Mindez nemcsak szándékosan, hanem véletlenül is megtörténhetne. 1961-ben egy amerikai B-52-es bombázó gép, mely az észak-karolinai Goldsbara felett repült, meghibásodott, és két nukleáris töltetű bombáját kioldotta. Az egyik bomba ejtőernyője kinyílt, de a másiké nem. Senki nem érti a csodát, de a bomba földet érése után sem robbant fel.

Veszélyt jelentenek az atomerőművek is, a Csernobil című sorozat kapcsán ismét felélénkült a vita róluk, hiszen akármikor történhet végzetes meghibásodás, de egy kivédhetetlen földrengés vagy egyéb természeti katasztrófa is bajt okozhatna. 2011-ben a fukusimai atomerőmű szerkezetileg károsodott földrengés és cunami miatt. Az esetet 7-es fokozatú, azaz a legsúlyosabb nukleáris eseményskála fokozatba sorolták be.

Biológiai fegyver okozta tömeges halál

Nem csak az atommal való fegyverkezés okozhat végzetes bajt. A biológiai fegyverek ráadásul - sajnos - olcsó módszert jelentenek a tömegpusztításra, és, mivel egy adott kórokozó jelenlétére csak akkor derül fény, amikor az már embereket betegített vagy ölt meg, ki sem lehet védeni. Akár direkt, akár egy merő véletlen hiba folytán, de előfordulhat olyan járvány, amivel nem tudna megküzdeni az emberiség. Ezek a lehetőségek elméletiek, a következő azonban már itt van.

Klímaváltozás

Az emberi tudás sajnos nemcsak a nukleáris katasztrófát vagy egy esetleges tömeghalált okozó kórt hozhatna az emberiségre. A technika és az ember kényelemszeretete által vezérelt, a Föld épségét romboló világban a klímaváltozás okozta katasztrófa pedig nem lehetséges, hanem bizonyos, jelenleg a mértékén és a lefolyásán vitatkoznak a tudósok. Van, aki szerint már a következő évszázadot sem éri meg az emberiség.

A Föld átlaghőmérséklete egyre nő, az időjárás egyre kiszámíthatatlanabb, aszályok és áradások váltogatják egymást, Indiában már vannak olyan települések, ahonnan evakuálni kellett a lakosságot a hőség miatt. Az olvadó sarki jégből kiáramló metán tovább fokozza az üvegházhatást, és olyan jégbe zárt kórokozók kelhetnek életre, melyekkel nagyon nehéz lenne megküzdeni egy járvány esetén.

Az is előfordulhat, hogy a légszennyezés sötét fátyollal fedi az eget, és nem tud beáramolni a napfény. Ha így történne, az nagyon megnehezítené az emberiség élelmezését, a növénytermesztés ellehetetlenedése miatt. Csakis mesterséges fénnyel vagy sötétséget tűrő, nem fotoszintetizáló növényekkel válthatnánk ki a zöld növényeket. A tömeges rovarpusztulás sem kecsegtet túl sok jóval, a növények nagy része méhek nélkül nem hoz termést, ami élelmezési válsághoz vezet. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Noha az utakra kerültek már elektromos autók, és a hagyományosak károsanyag-kibocsátásán is igyekeznek csökkenteni, a megszámlálhatatlan jármű még mindig hozzájárul az üvegházhatás fokozódásához, de a legnagyobb gondot az ipari szennyezés jelenti, és sajnos egyelőre úgy néz ki, a nagyvállalatok inkább nem hisznek a klímaváltozásban.

Földünk, emberi létünk védelme érdekében komoly változtatásokra lenne szükség, ám sajnos a pénz világában az érdekek mást kívánnak. Egyes klímakutatók szerint elkéstünk, mások szerint az utolsó órában vagyunk.

Az emberiséget mindezeken felül a túlnépesedés és az ökológiai összeomlás is fenyegeti. Bármelyik forgatókönyv teljesülne is a fentiekből, előbb vagy utóbb, de az emberiség örökre eltűnhetne a Föld színéről.

A jövőbe természetesen nem láthatunk, de ismerve a fentieket, az emberek, legyenek bár atommal fegyverkező hatalmak, óriási gyárkémények füstjével szennyező iparosok vagy a biciklit mellőző, autóba ülő civilek, mind tehetnének azért, hogy még sokáig élhessünk a Föld nevű bolygón.

Egy elhagyatott szellemváros

Milyen lenne egy város emberek nélkül? Garnet városában egy lélek sem él, épületei üresen állnak. Senki sem hajlandó odaköltözni.

Paranormális esetek színtere a kihalt város: senki nem akar ide költözni, hiába fizetnének érte

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük