Így hangzott az első magyar káromkodás – Már régen is mesterei voltunk

Ha valamiben jó a magyar, akkor az a káromkodás. Drága nyelvünk bővelkedik cifrábbnál cifrább szókapcsolatokban, amikkel tökéletes pontossággal tudjuk kifejezni haragunkat, szomorúságunkat vagy meglepettségünket. 

Természetesen – ahogy a nyelv maga – úgy a káromkodás is egyidős az emberiséggel. Sajnos a vulgáris és trágár szavak etimológiai kutatása igen sok kihívást jelent a nyelvészeknek, azonban egy-két írásban fennmaradt magyar emlékből következtethetünk pár dologra.

Így hangzott az első magyar káromkodás 

Maga a káromkodás elképesztő régre nyúlik vissza. Már a Bibliában is számos olyan történet olvasható, amely kemény nyelvezetet használ, nem beszélve például Shakespeare utalásairól. A trágár szavak kutatása borzasztó nehéz, hiszen ezeket ritkán rögzítették írásos formában. Kivételt képeztek például a bűnügyi esetek, ahol a kihallgatás során részletes leírás történt az esetről. Ilyen lehetett például, amikor a fizikai bántalmazást verbális agresszió előzte meg.

A káromkodást sokáig tiltották, sőt büntették is. A vulgáris szavak használatát az egyházi és világi fórumok istenellenes cselekedetnek tartották. Aki mégis káromkodott, azt enyhébb esetben megvesszőzték vagy megbotozták a piactéren, bizonyos esetekben akár még a nyelvét is kitépték.

De miket is mondott a régi magyar ember, amikor valami felbosszantotta? A legtöbb káromkodás nagy részén ma már csak mosolyognánk. Gyakori szójárás volt az „adta-teremtette” és az „ördög/kutya/disznó teremtette”. Különböző történelmi források szerint a 17-18. században a huncut szónak is pejoratív értelme volt, és nagyjából a „kutya teremtette” kifejezéssel volt egyenértékű.

Az első írásban fennmaradt magyar szitkozódás a Dubnici krónikában olvasható, amelyet a 19. század közepén fedeztek fel. A latin nyelven íródott, a magyar történelem eseményeit tárgyaló műben magyarul szerepel a következő mondat: „Wezteg kwrwanewfya zaros nemeth, iwttatok werenkewht, ma yzzywk thy wertheketh”. 

Ez a szövegrészlet I. Lajos magyar király (1342–1382) uralkodási idejéhez köthető. 1355-ben a IV. Károly német-római császár és cseh király oldalán harcoló II. Albert osztrák herceg az Anjou királyhoz folyamodott, katonai segítséget kérve a Zürich és szövetségesei elleni küzdelemben. Végül augusztus 11-én Zürich körül hatalmas vérontás vette kezdetét.

A csatába indulva a magyarok a „Szent királyok segítsetek!" jelmondatot kántálták, ahol „úgy hullottak le a szájas németek a magyarok előtt, mint ökrök a vágóhídon”. A magyarok azt az utasítást kapják, hogy egy németet se fogjanak el, hanem „részegítsék meg a halál poharából”. A Dubnici krónikában ezt követően hangzik el a fent említett káromkodás, ami lefordítva valahogy így néz ki: „Veszteg, kurvanő fia szaros német, ittátok vérünket, ma isszuk ti véreteket.”

Az ellenséges katonák „hasztalan emelték föl esdő kezöket, rimánkodván, Oh édes uram, kegyelmezz, ne ölj meg!”, a svájciak végül hatalmas vereséget szenvedtek. 1355. augusztus 18-án békét kötöttek, majd a Habsburg herceg 1356. január 6-án szövetséget kötött Lajossal, az első káromkodás emléke azonban örökre fennmaradt. 

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

• káromkodás
• magyar nyelv
• történelmi érdekesség
• magyar történelem
• Terasz