Elkezdődik az agyi chipek beültetése az emberekbe is: engedélyezte a kísérleteket az FDA

Néhány nappal ezelőtt az FDA engedélyezte az agyi chipes kísérleteket az embereken is.

Elon Musk agyi chip
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Elon Musk agyimplantátumokat fejlesztő Neuralink cége bejelentette, hogy az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) engedélyezte az emberekkel végzett klinikai vizsgálataik elindítását - írta a The Guardian online kiadása.

Musk 2019 óta legalább négy alkalommal beszélt arról, hogy az orvosi technológiai cége által fejlesztett agyimplantátumokat hamarosan már embereken is tesztelni fogják. Ezekkel egyebek mellett a lebénult vagy látássérült embereken lehetne segíteni.

Elon Musk cége embereken teszteli az agyi implantátumokat

A 2016-ban alapított cég először 2022 elején kért engedélyt az embereken végezhető klinikai vizsgálatokra, de akkor az FDA még elutasította.

GettyImages-1245350603

A gyógyszerhatóság több feltételt is szabott az engedélyezéshez, köztük a lítium akkumulátorral, az implantátum vezetékeivel, valamint az eszköz eltávolításának biztonságosságával kapcsolatban felmerült problémák megoldását.

Musk cége a Twitteren számolt be arról, hogy zöld utat kaptak a gyógyszerfelügyelettől.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

- Ez az FDA-val szorosan együttműködő Neuralink-csapat hihetetlen munkájának eredménye, olyan fontos első lépés, amely lehetővé teszi, hogy technológiánk egy napon sok emberen segíthessen - fogalmaztak.

A cég hozzátette, hogy a klinikai vizsgálathoz "még nem indult el a résztvevők toborzása".

Olvass tovább: 8 kvízkérdés az agyról, amire nem is olyan egyszerű válaszolni

Nagyon sok érdekességet kiderítettek az emberi agy működéséről a kutatók, de még mindig a sötétben tapogatózunk.

8 kvízkérdés az agyról, amire nem is olyan egyszerű válaszolni: tudod, mennyi adatot képes tárolni?

Kvíz!

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük